Egy kipingált bögréből is lehet sikeres vállalkozás

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

HÁTTÉR

Van, aki a napi frusztrációt teszi le vele, akad, aki eleve üzletet épít rá, de mindenképpen virágzik a kreatív ipar. Rengeteg technika, egyre több alkotótábor és stúdió szolgálja ki a hobbiművészeket, köztük férfiakat is. Úgy tűnik, hímezni, gyöngyöt fűzni, festegetni felnőtt fejjel és 2015-ben sem ciki.


Álmos, augusztusi szombat délután a Városmajorban. Forgalom alig, a budapestiek talán otthon sziesztáznak vagy a városból kiszabadulva hűsölnek valahol. Üres a metró, a villamosmegálló, látszólag áll az élet.

De nem a MadeByYou budai alkotóműhelyében. Három asztalnál ilyenkor is ülnek, kerámiát festegetnek. Erdős Ágnes, a vállalkozás egyik alapítója, vezetője sétál az asztalok és a falnál álló kerámiák között. Aki kérdez, annak magyaráz, kávét, limonádét tölt. 10-15 perc alatt olyan szakmai fogásokat lehet megtanulni, amelyek segítségével egyedi mintájú, bolti minőségű edényeket lehet festeni. Merthogy ilyesmire folyamatosan, sőt egyre inkább mutatkozik igény, így a hobbiművészkedést, a különböző manuális alkotótevékenységeket egyre bővülő iparág szolgálja ki. Világszerte és már Magyarországon is.


Alkotás a MadeByYou-ban


A pszichológus végzettségű Erdős Ágnes mindig kereste a kreativitás megélésének azt a módját, amely segítheti az embereket kibillenteni a hétköznapokból. Egy portugáliai ösztöndíj során tapasztalta meg azt, hogy az élményterápia mekkora hatással van a résztvevők életére. „Akkor már egy olyan helyben gondolkodtam, ahol a zene, a színek, az alkotás folyamata egy helyen van, és minden érzékszervre hat a munka.” Forrás híján mindez sokáig csak homályos tervként élt, mígnem pár évi kitérő – egy pszichiátriai rendelőben végzett munka – után egy bécsi kiruccanás mindent eldöntött. Benyitott az ottani MadeByYou-ba, és tudta, hogy ezt meg kell valósítania Budapesten is.


Megfogott a szabad légkör. Az, hogy olyanok kapnak alkotási lehetőséget, akiktől ez eddig el volt zárva, hiszen más a szakmájuk. Jó minőségű és másoknak is örömöt adó termékeket lehet úgy előállítani, hogy nincs keramikus képzettséged, esetleg még kézügyességed sem. Csak szeretnéd csinálni

– vallja Ágnes.

Családi, baráti befektetésekből, és nem kevés banki hitelből indították az első, pesti műhelyt 2007-ben. Válság ide vagy oda, az azóta is nagyon jól megy, így három évvel ezelőtt a budai egységet is megnyithatták. A cég (amely hivatalosan Almamenta Kft. néven fut) évek óta nyereséges, tavaly 48 milliós árbevétele és 2,2 milliós adózott nyeresége volt. Pedig a bécsiektől csak az alapanyagot, egy képzést meg pár tanácsot kaptak, de franchise-ként nem tudtak átadni semmilyen biztos receptet a működtetésre. Az üzletvezetőnek és a mostanra 9 főssé növekedett csapatának kellett kitapasztalnia, mire van kereslet Budapesten.

Ez pedig a szabad alkotás: bárki bármelyik eszközt használhatja, időkorlát nélkül festhet kerámiára, üvegre, és mivel a festékek – az égetés fázisáig – lemoshatóak, kockázat nélkül lehet kísérletezni a motívumokkal. Általában már dolgozó, főleg 30-as nők jönnek, akik „itt jönnek rá újból, hogy milyen jó a gyerekkor elmúltával is játékosan alkotni”. Erdős Ágnes szerint ettől sikerélményük lesz, és egyre jobban érzik magukat, ő pedig mindenkit bátorít, merje egyre nagyobb fába vágni a fejszéjét. Merthogy szerinte


akár egy bögrétől is eljuthatunk egy működő vállalkozásig.

Nem kizárólag női időtöltés


Sokan járnak az online piacra

Ezt segíti például a Meska, Magyarország legnagyobb online kézműves piaca, amely talán a legszélesebb körben hozza össze az alkotókat és potenciális vásárlóikat. A Meskán bárki árusíthat, aki a saját maga által készített egyedi kézműves termékeit szeretné értékesíteni, és megfelel az oldal által támasztott alapvető minőségi feltételeknek. Egy-egy termékről készült kép feltöltéséért 30 forintot kell fizetni, az eladások után pedig 4-6 százalék jutalék jár a Meskának, amely így tavaly 27 milliós árbevételt, 3,2 milliós adózás utáni nyereséget könyvelt el, és közvetve rengeteg alkotónak adott munkát.

Akik között vannak profik, akik évek óta, magas színvonalon űznek egy-egy kézműves technikát, alapvetően ebből élnek, és a Meska csak az eladási csatornáik egyike. Vannak olyanok is, akik ugyan magas színvonalon alkotnak, de nem ez a fő bevételi forrásuk, a Meskán legfeljebb a rendes fizetésüket próbálják kiegészíteni. Akad sok nyugdíjas vagy a babájával otthon lévő kismama is, végül pedig ott vannak a szárnyaikat próbálgató kezdők. Akiknek most jött meg a bátorságuk ahhoz, hogy szívvel-lélekkel készített termékeikkel ország-világ előtt is megjelenjenek, és ha elég ügyesek, akár pár hónap alatt befussanak.

„A személyes tárgyaknak egyszerűen lelkük van” – magyarázza az efféle portékák népszerűségét Hidvégi Borbála, a vállalkozás egyik alapítója, aki mellesleg egykor a MadeByYou-ban is gyakorolt. Szerinte egyre többen jönnek rá arra, hogy a kézzel készült termék nem feltétlenül drágább, mint a plázában megvásárolható, hiszen nem kell hatalmas reklámköltségeket megfizetni.

A Meskán a vevők egyedi megrendeléseikkel is megkereshetik az alkotókat, így nemcsak hogy egyedi termékük lesz, de valóban személyre szabott is. Erre pedig mind nagyobb az igény, érdekes módon nem csak a nők körében. Hidvégi Borbála legalábbis úgy látja, a Meska alkotói és vásárlói körében is egyre több a férfi, az online piactér legnagyobb forgalmat bonyolító üzleteinek tulajdonosai közül is jó pár közülük kerül ki.


Ezeket is ki fogja festeni valaki


Alapanyag bőven van

Ahol pedig ennyien alkotnak, ott nyilvánvalóan jó üzlet az alapanyagokra ráállni.

Elsősorban a saját örömükre, otthoni alkotáshoz vásárolnak a Rayher Hobby ügyfelei a termékekből, mondja Varga Edit, a németországi cég itteni érdekeltségének vezetője. Nagyon kevesen vannak, akik csak a kézműves termékek elkészítéséből élnek, viszont a saját kedvtelésük mellett egyre többen szerveznek különböző alkotótáborokat, tanfolyamokat. Ez megdobja kissé az egyébként lanyhább nyári forgalmi adatokat. A Rayhernél is, hasonlóan a MadeByYou-hoz, karácsonykor fut fel az éves forgalom, amely évről évre folyamatosan nő, tavaly már 150 millió forintos volt, csekélyke (138 ezres) adózott profittal.

Az átlagos vásárló 15–60 év közötti hölgy. Nemcsak szép, hanem használható dolgokat szeretne készíteni, és Varga Edit tapasztalatai szerint egy piramist követ: a legkönnyebb technikával kezdi, majd lassan lépdel a bonyolultabb műveletek, nehézkesebb anyagok felé. És bár „van néhány őrült, aki esetenként elképesztően aprólékos dolgokat készít”, a különlegesebb, akár 3D-s gyertyadíszítésre, az effektlakkok és a különböző adalékanyagok (fémpaszták, rozsdázás, faerezés stb.) használatára már jóval kevesebben vállalkoznak. Félelmük egyébként alaptalan, hiszen véglegesen elrontani nem igazán lehet a dolgokat. Ahogy Varga Edit mondja: „legrosszabb esetben az ember lecsiszolja a felületet, és kezdi újra a munkát”.


Madebyyou, Made by you, budapest

Terápiának sem utolsó


A felszabadult idő nyomában

„Az önmegvalósítás legjobb és talán leginkább elérhető módja ma a kézművesség” – ezt már Takáts Ágnes Ildikó munkapszichológus vallja. Szerinte, ahogy egyre több gépet állítottunk be a mindennapjaink segítésére, felszabadult egy csomó időnk, amit ki tudunk tölteni alkotással. Ő a terápiái során is mindig megkérdezi a páciensektől, hogy – a sport mellett – van-e valamilyen manuális alkotófolyamat, amelybe belefeledkezve kikapcsolhatják a napi frusztrációt. Az emberek ilyenkor gondolkodni kezdenek, és sokan belevágnak egy korábbi, kedves dologba. „Van perecsütő, fafaragó páciensem, de sokan kötögetnek, hímeznek, gobelineznek” – sorolja a példákat.

Szerinte a midlife krízis is feloldható az alkotással.


Amikor már rájön az ember arra, hogy nem lesz belőle csúcsvezető, és ott a sok felszabadult idő, illetve nem lehet mindig házimunkát végezni, a földmunka meg fizikailag túl nehéz, akkor szinte minden az alkotás felé terel minket.

Takáts Ágnes Ildikó maga is pár éve kezdett el újra a gyerekkorában sűrűn végzett kézimunkázással, illetve a gyöngyfűzéssel is foglalkozni. Ez utóbbit fél profi szinten űzi. „Több tanfolyamot is végeztem, de az első frenetikus hatású volt” – emlékszik vissza. Négyen, asszonyok ültek egymás mellett, körben, lehajtott fejjel, folyamatosan dolgozva, és közben olyan mély dilemmákat osztottak meg egymással, ami szinte csak terápiás helyzetben történhet meg. A manuális tevékenység közben szinte gyónásként élték meg a résztvevők a helyzetet.

Munkapszichológusként pedig azt látja, hogy Magyarországon nincs kulturális gyökere a lélekápolásnak. Az alkotás viszont alkalmas arra, hogy aki nem tud mit kezdeni a „lelki szemetével”, azt megtanítja letenni a terheket.


Csomó mindent nem old meg, de leköti az energiát.

Hímezni ma sem ciki

A hazai hobbiművészkedés fejlődéstörténete Varga Edit tapasztalata alapján a kilencvenes évek második felétől lépett egy jelentőset. Leginkább a 3-5 évente megjelenő és mindent vivő sztár technikákon lehet megfigyelni az idő múlását: az üvegmatricázástól a szalvétatechnikán át a most jellemző eklektikáig. Ma ugyanis minden népszerű, de semmi nem emelkedik ki a számtalan alműfaj közül.

És ez nem csak Magyarországon van így. Minden évben januárban megrendezik Frankfurtban a Paperworld nevű vásárt, amely a legnagyobb európai találkozóhelye a kreatívalapanyag-iparnak. Mostanában nincs egyetlen kiemelkedő új technika, inkább egyes új termékek jelennek meg, egyes technikák részterületei fejlődnek, változnak. Ami viszont örök, és elsősorban a módszertani könyvekből követhető nyomon a felfutása, az a kötés, horgolás, kézimunkázás. Mintha ez is reneszánszát élné, ami azt bizonyítja: hímezni 2015-ben sem ciki.

A Meskán is jól lemérhető, éppen mi a legnépszerűbb: az ékszerek, a táskák, a kézműves szappanok és kozmetikumok, valamint az esküvői kellékek. Persze a kézműves termékek piacán belül is vannak mindig új trendek, így például néhány éve hirtelen nagyon népszerűek lettek a különböző népi ihletésű motívumok vagy a bagoly mintával készült termékek. „Jelenleg a rókás termékeket látjuk felfutni” – mondja Hidvégi Borbála.