Egy kertből lopott szerszámokat a volt jegyző

-

A 36 éves férfi a gyanú szerint egy mindszenti zártkertből lopott el szerszámgépeket, 700 ezer forint értékben, értesült a Délmagyar.


Mindszent egykori jegyzője a gyanú szerint május 18-ára virradóra tört be egy zárt kertbe, ahonnan nagy értékű szerszámgépeket, csiszolókat, fúrókat vitt el. A jogászt egy hét múlva elfogták, és lopás gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.
Az ügyben egy tippadó is van, akit szintén elfogtak: a 29 éves mindszenti férfi feltehetően a ház felújításán dolgozott.

A város volt jegyzőjét 2011-ben a helyi képviselő-testület hivatalvesztéssel sújtotta, mert úgy találták, hogy beosztottjait, köztisztviselőket szabálysértésre utasított. H. Tamás ezt tagadta, beperelte az önkormányzatot, és a bíróság végül jogosnak találta a panaszát, és bruttó 6,3 millió forintot ítélt meg neki. Utána különböző ügyekben, csalás, sikkasztás és közokirat-hamisítás gyanúja miatt folyt ellene nyomozás, írja a Délmagyar.