Egy hónapon belül a második öngyilkos terrortámadás Kamerunban

-

Csaknem egyszerre robbantotta fel magát négy öngyilkos merénylő a kameruni Bodo városában. Legalább 25-en meghaltak. Decemberben ugyanitt két nő robbantotta fel magát a város határán, de akkor nem sikerült megölniük senkit.


Két merénylő a falu piacán robbantotta fel magát, a másik kettő pedig a település peremén, a Bodót átszelő út két végén. A robbantások elkövetőjeként egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett, de feltehetően a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet felel érte.

Kamerun ugyanis, Csáddal, Nigerrel és Nigériával összefogva, katonákat küldött abba a 8700 fős regionális seregbe, amely a Boko Haram ellen szerveződött. A terrorszervezet célja, hogy Nigéria északkeleti részén önálló, az iszlám törvénykezésen alapuló államot hozzon létre.

A tavaly decemberi merényletben a két nő eredetileg a piacon akart robbantani, de ebben helyi lakosok megakadályozták őket, így végül a város határánál követték el a merényletet. Rajtuk kívül senki nem halt meg, és sebesülést sem okoztak.