Egy ház árát kifizették Beethoven kézírásos kottájáért

-

Beethoven kézírásos kottáját egy connecticuti házban találták meg véletlenül, most 100 ezer dollárért, vagyis 28,8 millió forintért kelt el egy aukción - számolt be a The Greenwich Times.


A connecticuti Greenwich város egy lakója hívott becsüst az otthonába, mert el szerette volna adni néhány ingóságát. A becsüs, Brendan Ryan szeme azonnal megakadt egy megsárgult kottalapon, melyen a hangjegyeken kívül német szavakat is felfedezett.


„Ahogy megláttam, tudtam, mi az. Láttam már ezt a kézírást” - magyarázta a Ryan, a bedfordi Butterscotch Actions Gallery szakértője, maga is zenész és ifjú kora óta Beethoven-rajongó, aki élete egyik legemlékezetesebb pillanatának nevezte a kotta felismerését.

Egy amerikai Beethoven-szakértő, Carmelo Comberiati megvizsgálta a kottát és megállapította, hogy egy 1810-ben használt jegyzetfüzetből tépték ki. A német zeneszerző ötletei feljegyzésére használta a füzetet.

„A legtöbb komponista műveinek csak a végső változatát ismerjük, a korábbiakat a szemétbe dobták. Beethoven azonban semmit sem dobott ki” - hangsúlyozta Comberiati.

A jegyzetfüzetben mintegy 30 lap volt, ide jegyezte fel az akkor 40 éves zeneszerző István király című, magyarországi megrendelésre készülő nyitányának hangjegyeit.

Nem tudni, mi történt a jegyzetfüzettel a zeneszerző 1827-ben bekövetkezett halála után, csak annyit, hogy lapokra szedték és kiárusították a rajongóknak. Egyes oldalakat még tovább is daraboltak.

A 100 ezer dolláros licit egy német műkereskedőtől származott, aki a múlt hónapban megvásárolta a kéziratos lapot. Ezeken a képeken nézheti meg Beethoven kézírását.