Egy fillért sem kapott Demjén Rózsi az úszó-vb-s dalért

-

Két évvel ezelőtt rohamtempóban készült az Ússz, amíg élsz... című dal - a klipben Orbán Viktor többet szerepel, mint a sportolók -, a fizetésre a rendezés elnyerése után kellett volna visszatérni. Demjén Rózsi szerint nem tértek rá vissza.


Az énekes a Borsnak panaszkodott arról, hogy nem fizették ki őket.

„Azt hallom, hogy mi ingyen vállaltuk a munkát. Erről szó sincs!” - mondta Demjén Rózsi a lapnak. Azt, hogy mennyivel tartoznak nekik, nem tudta megmondani, az attól is függ, hány emberhez jut el a dal. Az elkészítéséhez stúdiót kellett bérelniük, az operaházban dolgoztak, kórust is alkalmaztak, és ezt mind ők fizették. „Ide-oda küldözgetnek, hogy ott kilincseljünk a pénzünkért. De azt hiszem, Gyárfással, a szervezőbizottság vezetőjével kellene szót értenünk.”

Demjén szerint magához a kliphez semmi közük, azt a Magyar Úszószövetség videósa jegyezte. (A szövetség elnöke Gyárfás Tamás.)

Gyárfás Tamás a lapnak azt mondta, a dal képanyaga „folyamatosan frissül”, Orbán Viktor pedig azért szerepel benne ennyit (összesen kilencszer), mert meghatározó szerepe volt az úszó-vb-vel kapcsolatban. Gyárfás kitart amellett, a dalszerzők ingyen vállalták a felkérést.