Egy feminista autóversenyző a pápa országában

Forrás: Santa Ragione

-

Szélsőbalos terroristák, ember- és bankrablás, abortusz és popkultúra – a Wheels of Aurelia úgy autós játék, hogy a vezetéssel kell a legkevesebbet törődni benne.


A videojátékokban nincs olyan, hogy az ember csak úgy beül egy kocsi kormánya elé. Valakinek a bőrébe bele kell bújni, el kell hinni egy figurát. Voltam már a hongkongi rendőrség triádok közé beépített embere, Amerikába bevándorló délszláv bűnöző, gokartozó zöld dinó... mind csak azért, hogy kocsiba ülhessek. Ezeket a szerepeket megkapjuk készen, sokat nem kell rajtuk filozofálni, egy méretben készülnek, mint az olcsó kötött kesztyű.


A Wheels of Aurelia, bár szintén autós játék, valami egészen más akar lenni. A vezetés részét gyakorlatilag egy kézzel le lehet tudni. A kocsi gurul magától, az orra az egeret követi, csak a gyorsításhoz kell egy gombot választani, de ez lehet az egéren is. A másik kezünk szabad, kikönyökölhetünk az ablakon kocsikázás közben.



A játék lényege a beszélgetés. A sofőr Lella, a punkfrizurás, bőrkabátos lány valami szomorú történettel a háta mögött, az utasa pedig Olga, akit este szedett össze egy diszkóban. A cél, valamilyen rejtélyes oknál fogva, Franciaország, de a miért a sokadik végigjátszásra sem derül ki. Leginkább talán azért, mert Lella úgy gondolja, hogy 1978-ban nem jó Rómában nőnek lenni.

Olgával a legújabb amerikai sikerfilmről – a Szombat esti lázról! – is lehet csevegni, de van véleménye arról is, hogy Olaszországban tilos az abortusz. Ha rákérdezünk, azt is elmondja, hogy klinikát fog keresni Franciaországban, bár még maga sem biztos abban, hogy el akarja-e vetetni a gyerekét. Ugye, hogy nem hasonlít a sztori a többi autós játékéra?



A Wheels of Aurelia tele van kulturális utalásokkal. A Via Aurelia – az út, amelyen a legelején elhagyjuk Rómát – a Római Birodalomhoz kapcsolódik: időszámításunk előtt 241-ben építették a mai, Genova és a francia határ felé tartó út elődjét. Lella pedig gyakran felhívja a figyelmet az út mentén található középkori vagy annál újabb épületekre is. Ezek viszont csak a hátterei a furcsa útnak.


A hetvenes évek történései sokkal jobban jelen vannak. Ha úgy tereljük a beszélgetést, akkor szó esik Pier Paolo Pasolini műveiről – bár az talán egyszer sem hangzik el, hogy 1975-ben gyanús körülmények között megölték. Sokat lehet beszélgetni a Vörös Brigádok által elrabolt Aldo Moro kereszténydemokrata miniszterelnökről is, akiről nem lehet tudni a játék ideje alatt, hogy elengedik-e a szélsőbaloldali gerillák. (Morót 1978. május 9-én megölték.)



Lella szeret politizálni, határozott véleménye van, az őt irányító játékosként csak arra van lehetőségünk, hogy a nagyon szókimondó vagy a finomabban kritikus mondatok között válogassunk. Vagy persze, hogy hallgassunk, de az a játék halála. Ha Olgával mégis elfogynának a közös témák, fel lehet venni stopposokat. Találkozhatunk egykori partizán olasz paraszttal – akinek azért Pasolini már sok volt –, pappal, Juve-drukker Fiat-gyári munkással, olasz hippivel és így tovább. Sőt még autóversenyt javasló olasz szélsőjobbost is találunk az úton, ha Siena felé fordulunk.



A Wheels of Aurelia egy 10-15 perces mese csupán, amelynek jelenleg tízféle vége van. Akad olyan, ami boldogsággal tölt el, van legalább egy végtelenül szomorú is, és egy pár órányi játék után is vannak olyan lezárások, amelyeket nem sikerült megtalálnom. Talán egy következő végigjátszáskor, amikor nem Siena felé fordulok, vagy amikor radikális helyett kedvesebb Lella leszek, egyszer azt is elérem.

Annak ellenére, hogy a Wheels of Aurelia erősen béta állapotban van, már most is nagyon szórakoztató. Az öt dollárt, amelyre a Santa Ragione fejlesztőcég beárazta a programot, teljesen megéri. Ilyet még biztos soha nem játszottak.