Egy éve szült, most világbajnok lett hétpróbában

Fotó: MTI/EPA / Srdjan Suki

-

A brit Jessica Ennis-Hill nyerte a női hétpróbázók versenyét a pekingi atlétikai vébén – 13 hónappal azután, hogy szült.


Szenzációs visszatérést produkált a brit Jessica-Ennis Hill az atlétikai vébén: 13 hónappal azután, hogy fiúgyermeket szült, és három évvel a legutóbbi világversenye után aranyérmet nyert hétpróbában.

A verseny előtt Ennis-Hill úgy fogalmazott, ha nyerne a pekingi Madárfészekben, az egyenértékű lenne a londoni olimpiai aranyérmével. Nos, nem véletlenül járt a fejében a győzelem: kiegyensúlyozott, magas szintű teljesítményt nyújtott végig a két nap során, és végül 6669 ponttal győzött.

Ennis-Hill tavaly novemberben tért vissza, és az edzője, Toni Minichiello rögtön kemény munkára fogta. Sokáig így is bizonytalan volt, hogy indul-e Pekingben, és csak július végén – miután több számban remekelt egy hazai versenyén – döntötte el, hogy belevág a kalandba.

Mint mondta, nem hagyta volna ott az egyéves fiát és a férjét, ha nincs reális esélye érmet szerezni.

Ugyanebben a számban Zsivóczky-Farkas Györgyi hatodik lett, és 6389 ponttal teljesítette az olimpiai kvalifikációs szintet.

női hétpróba, világbajnok: Jessica Ennis-Hill (Nagy-Britannia) 6669 pont
2. Brianne Theisen Eaton (Kanada) 6554
3. Laura Ikauniece-Admidina (Lettország) 6516
...6. Zsivóczky-Farkas Györgyi 6389
...9. Krizsán Xénia 6322