Egy egész tantestület fellázadt az oktatási rendszer ellen

Fotó: MTI / Vajda János

-


A Miskolci Hermann Ottó Gimnázium nevelőtestülete egy több mint három A4-es oldal hosszúságú levelet juttatott el szerkesztőségünknek, amelyben sorra veszi a jelenlegi közoktatással kapcsolatos problémákat.

Követelései között szerepel, hogy a „jelenlegi reformoknak nevezett akciókat azonnal függessze fel a kormány”, amíg nem jut társadalmi és szakmai konszenzusra a pedagógusokkal.

A kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Karral történő egyeztetéseket nem fogadja el, mert szerinte „a kormány ilyenkor saját magával egyeztet”, a Pedagógus Kar által összetákolt etikai kódexét nem tekinti közös alapnak, mert az „egyszerre felháborító és megmosolyogtató”.

A miskolci pedagógusok kifogásolják a véget nem érő reformterveket, a tényt, hogy minden évben új tankönyvből kell tanítaniuk, vagy azt, hogy „egy lelkiismeretes tanár eddig is legalább heti 50 órában foglalkozott a munkájával”, közben a heti óraszámok mégis folyamatosan növekednek.

Leginkább a gyerekek miatt aggódnak, akiken a reformokkal kísérleteznek, a követelmények pedig „még a legjobb tanulók határait is erősen feszegetik”. Nagy problémának látják, hogy a tanulóknak rengeteg tényanyagot kell bemagolniuk, „de önálló véleményt többségük képtelen kialakítani, vagy nézetüket nem tudják megfogalmazni, és logikusan érvelni mellette."


A levelet eredetileg nem szánták nyíltnak, még ősszel küldték el a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik). A dokumentumot (teljes terjedelmében lásd alább) végül azért hozták nyilvánosságra, mert arra a címzettől mostanáig nem kaptak választ.