Egy államcsődöt is túl lehet élni

-

Általában rémes riogatásként jelenik meg a hírekben, pedig valójában meglepően gyakori történelmi esemény. Talán épp ezért tartunk tőle, mert családi emlékezetünk őrzi az elszabaduló inflációt, a bezárt boltokat, az elmaradó nyugdíjakat vagy épp az utcai demonstrációkat. Görögország és Ukrajna sanyarú helyzetének apropóján megrajzoltuk az államcsőd sokszínű karakterét.


Az államcsőd látszólag egyszerű, mint a facsipesz. Ha egy állam nem tudja teljesíteni a kiadási kötelezettségeit, akkor fizetésképtelenségről beszélünk. Amit azért gyakran megelőznek az időleges likviditási problémák: az állam például visszatarthatja a nyugdíjakat vagy moratóriumot hirdethet az államadósság törlesztésére. Igaz, egy adott évi túlköltekezés, vagy a büdzsé egyszeri félretervezése még nem szokott csődhöz vezetni, azt elég nagy biztonsággal lehet hitelből pótolni. Erre való az állampapírpiac.

Gondot az okoz, ha az egymást követő költségvetési hiányok évgyűrűi testes államadóssággá terebélyesednek, s valamilyen rendkívüli esemény okozta politikai bizalmatlanság (Ukrajna), esetleg gazdasági sokkhatás (Izland), netán a sokévi hamis adatszolgáltatás napvilágra kerülése (Görögország), vagy ezek együttállása miatt veszélybe kerül az adósság finanszírozása. Mert egyre nő az állampapírok hozamprémiuma (egyre nagyobb jutalmat, azaz kamatot kell adni a befektetőknek, hogy kölcsön merjenek adni az országnak), s bekövetkezik, vagy karnyújtásnyi közelségbe kerül egy olyan helyzet, amikor már nincs az a pénz, amiért hajlandóak lennének államkötvényt vásárolni.

Innentől válik rendkívül bonyolulttá az ügy, mert az összes szennyes kiteregetése általában a hitelezőknek sem áll érdekében – kiderülhet, hogy legalább annyira felelőtlenek voltak, amikor hitelt adtak, mint az ország, amelyik, tudván, hogy nem tud törleszteni, felvette azt. A jó öreg dominó effektusról már nem is beszélve, hiszen ha szakad a szárítókötél, akkor mindenkinek sáros lesz a cucca. Ezért gyakoriak a csendes vagy burkolt csődök, amit nem csődegyezségnek, hanem mentőcsomagnak hívnak. Ráadásul, egészen mindennapos, hogy a söprögető posztján játszó Nemzetközi Valutaalap (IMF) becsúszó szereléssel menti a helyzetet. Ilyen volt például a 2008 őszi magyar megállapodás, amely helyreállította a megrendült bizalmat. Az IMF ráadásul mindig két legyet üt egy csapásra: oly gálánsan fizet, mint a katonatiszt, s annyira keményen regulázza a kormányokat, akár a zupás őrmester.


Nem számít ritka madárnak

Az államcsődöt, mint oly sok mindent, az ókori görögök fedezték fel, bár sokáig nem éltek ezzel a kézenfekvő lehetőséggel. Annyira jól működött az adósrabszolgaság intézménye a magáncsődök kezelésére, hogy egészen időszámításunk előtt 377-ig senki sem gondolt rá, mi lesz, ha egy polisz nem tud fizetni. Nos, akkor egyszerre 11 városállam vált fizetésképtelenné, hitelezőik nagy bánatára.

A mai modern értelemben vett államcsőd Amerika felfedezéséhez és az óvilágot elárasztó arany gazdaságátalakító hatásához köthető. Hol másutt, mint a leértékelődő arannyal kitömött, ám a katonai kiadásoktól nyögő Spanyolországban mondott csődöt az állam? Csak II. Fülöp uralkodása idején négy alkalommal is, legelőször 1557-ben. A spanyolok azóta már európai listavezetők 15 bedőléssel, de a franciák is összehoztak 9 történelmi csődöt, és a britek is jegyeznek 5 nagyobb összeomlást 1749 és 1932 között.

Külön érdekesség, hogy a rendszerváltók gyakran megtagadják a megdöntött rezsim adósságainak átvállalását. Így tettek a Napóleon bukása után visszatérő Bourbonok, s a cári birodalom adósságairól megfeledkező bolsevikok is. De az északi jenkik is eltekintettek az amerikai polgárháború után a déli konföderációs adósságok elismerésétől.

Az urbánus legenda szerint a magyarok viszont annyira jó adósok, hogy még 1956-ban is rendben folyt az államadósság törlesztése. Nos, az 1796-os, az 1802-es, az 1805-ös és az 1811-es csődért nyilván az osztrák sógorok viszik a balhét, az 1868-as és az 1916-os, mondjuk, legyen „közös ügy”, de az 1932-es és az 1941-es csőd már a mienk volt. És 1982-ben, 1990-ben, 1994-ben, 2008-ban és 2009-ben is csak hajszál híja akadt a magyar állam csődjének.



Nem is olyan vészes?

Az izlandiaknak szinte meg sem kottyant az államcsőd 2008 őszén. Simán bevállalták a nem fizetés súlyos következményeit. Igaz, ők a hűvös nyarakat és a végeláthatatlan téli éjszakákat is jól viselik. Alig szisszentek a duplázódó adókra, meg a külföldi valutára bevezetett „jegyrendszerre”, miután már csak érvényes repülőjeggyel engedélyezték nekik a pénzváltást. Hirtelen felejtősek lettek a külföldi kötvények és részvények, s persze, a korábbi megtakarításokat sem lehetett szabadon kivinni az országból.

Az izlandi csőd különlegessége, hogy olyan állam vált fizetésképtelenné, amely nem is költekezett felelőtlenül. A válság előtti években a GDP-arányos eladósodottságuk még a 30 százalékot sem érte el. Annak ellenére sem, hogy a 300 ezer lakosú országocska bruttó hazai terméke alig 5 milliárd dollár volt egy évben. A devizahitelezéstől túlfűtött bankrendszer omlott össze a Lehman Brothers bankház tengerentúli csődjét követően. Azóta Izlandot afféle bátor mintaállamnak tekintik a közgazdasági unortodoxia hívei, pedig az izlandiaknak valójában nem volt sok választásuk. Mert ha akarják, sem menthették volna meg a 61 milliárd dolláros veszteséget összehozó három helyi bankot.

Más kérdés, hogy a 320 ezer – főként brit és holland – külföldi betétest, akik összesen 3,9 milliárd eurót buktak, talán megmenthették volna. Ehelyett csak a hazai betéteseket védték, felvállalva a soha le nem zárható konfliktust Hollandiával és Nagy-Britanniával. Meg a kizárást a világ pénzügyi klubjából. Persze, az IMF azért besegített, de még így is a GDP 100 százalékáig csapott fel az ország eladósodásának hulláma. Rosszmájú megfigyelők szerint végül Izland ügyesen kicsúszott a hitelezők markából, nem adta meg ugyanis a tartozásait, ám ennek az volt az ára, hogy az izlandiak nagyjából 20 évet léptek vissza az időben. Már ami az életkörülményeiket illeti. Mégis, köszönik, jól vannak, az EU-csatlakozásból azóta sem kérnek.


Zavargásokba torkollhat!

Az alig városnyi lakosságú Izland ugyan szárazon kelt át az adósságtengeren, ám a legtöbb esetben súlyos zavargásokkal, szociális katasztrófával és politikai válsággal jár együtt az államcsőd. Az argentin pénzügyi rendszer 2002-es összeomlása az ország elhúzódó recessziójának már a második hulláma volt, amit közvetlenül megelőzött a tőke kimenekülése az országból. Akkor már évek óta betegeskedett a gazdaság és szenvedett a 40 milliós lakosság. A válság mélypontján több mint 20 százalékos volt a gazdasági visszaesés, az infláció elérte a 60 százalékot, s minden második lakos a szegénységi küszöb alá szorult.

Argentína szó szerint kettészakadt, mindennaposak lettek a sztrájkok, s az államcsőd utcai összecsapásokba torkollott. Közben a legjobb szakemberek emigráltak, s töredékére zsugorodott a középosztály. Végül a politikai elit kínkeservesen egyezségre jutott a hitelezőkkel, s az adósság-átütemezéseket követően, roppant hosszú és nagyon fájdalmas kilábalás következett. És bár az élelmiszerárak szerencsés időben érkező emelkedése felemelte az élelmiszer-exportőr Argentínát a porból, időről időre energiaellátási nehézségek tarkították a gazdasági talpra állást. Ez a hosszú menetelés azóta is intő jel, hogy egy nagy és nyitott ország jobban teszi, ha messzire elkerüli az államcsődöt, mert abból semmi jó sem származik.


Nem csak a szegények sportja

Más az arca a világ legnagyobb gazdaságát olykor meglegyintő technikai csődnek. A 2008-as pénzügyi válságot követő években az Egyesült Államok dollár ezermilliárdokat öntött a kiszáradt piacokra, a gigantikus magaslatokba emelkedő államadósság így minden ősszel maratoni politikai csatákat hozott az adósságplafon megemeléséről. Az ellenzék, nem találván jobb fogást, rendre ezzel szorongatta Obama elnököt.

2013 októberében lényegében részleges technikai csődbe zuhant az USA, amikor hetekre, fizetés nélküli kényszerszabadságra küldtek 800 ezer alkalmazottat és bezártak egy sor közintézményt. A turisták nem mehettek föl a Szabadság-szobor kilátójába, elsötétült a nemzeti állatkert pandáinak életét éjjel-nappal közvetítő webkamerás adás, s már azt fontolgatták, hogy mi lesz, ha a háborús veteránok obsitját vagy a rokkantak szociális juttatásait is le kell állítani. Végül október közepén megszületett a politikai megállapodás a törvényhozás két házában, feljebb srófolták az addig „csak” 16,7 ezer milliárd dolláros adósságplafont. Amerika fellélegzett.


Csendes csődök sorozata

Akik miatt most oly sokszor emlegetjük az államcsődöt, azok a görögök, akiknek mindenkori kormányaik az elmúlt közel két évszázadban már vagy tucatszor hagyták cserben a hitelezőiket. Ráadásul az utóbbi évtizedekben a költségvetési számok meghamisítása is alkalmazási feltétel lehetett az athéni pénzügyminisztériumban és a statisztikai hivatalban. Az utóbbi 5 évben csődhelyzetek sorozatát úszták meg, viszonylag szárazon. Benyeltek néhány százmilliárd eurót a mentőcsomagokkal, önkéntesen leíratták a kötvényesekkel a tartozásaik egyik felét, s az új görög vezetés még most is sikerrel tartja sakkban az Európai Uniót: ha nem ad további kölcsönt, csődöt jelentenek.

Hogy miért ennyire elnézőek az eurokraták? Valószínűleg, mert látják, hogy ez egy régi meggondolatlan döntésük következménye. Miután beengedték a belépési feltételeket nyilvánvalóan nem teljesítő Görögországot a monetáris unióba, a fiatal pénznek számító euró sorsa múlhat a görögök hozzáállásán. Ezért hát a csendes csődök sorozata, s nyugalom, ha Athén végül mégis bedobná a törölközőt, az is csak rendezett csődként képzelhető el. Ahol a hitelezők nem engedik elszabadulni az eseményeket, nehogy az egész eurozóna megrendüljön.

Ennél is több politika szorult az ukrán válságba, amely ki sem tört volna, ha Oroszország, úgymond, meg tudja venni az ukrán csődöt, azaz egyszerűen pénzt önt nekik némi oroszbarátságért cserébe. Miután Moszkvának már a 100 dolláros olajár korszakában is lassuló orosz gazdaság miatt erre nem volt kerete, a Nyugat lett Ukrajna csöndes csődgondnoka. A kijevi vezetés régóta csendes csődben várja a hitelezők újabb pénzadományait, csupán az a kérdés, hogy ezt vajon átminősítik-e rendezett csőddé. Ennél több retorziótól aligha kell tartaniuk az ukránoknak, amíg Putyin, orosz elnök törekvéseivel szemben az Európa védőbástyája hősi szerepét játsszák. Magyarán, az ukrán államcsőddel is kár magunkat riogatni, bármennyire közel is van hozzánk.