Egész hétvégén költészet napja lesz

Fotó: MTI/MTVA / Balogh Zoltán

-

Pénteken versmaraton van a Thália Színházban, a Soproni Petőfi Színház művészei egy tizenegy éves kislány verseit fogják szavalni szombaton város szerte, Leányfalu irodalmi hajókat indít vasárnap, a budapesti Szentháromság téren pedig sok ember egyszerre szavalta el József Attila Születésnapomra című versét pénteken délelőtt. Költészet napi lázban ég az ország.


A költészet napja alkalmából a fővárosi Thália Színházban 69 költő délelőttől késő estig olvassa fel saját verseiket, délelőtt Oláh János, Szentmártoni János, Kürti László és G. István László olvasott. Ugyanígy a délelőtti órákban gyűlt össze a tömeg pénteken a budapesti Szentháromság téren, ahol Jordán Tamás vezetésével egyszerre szavalták el József Attila Születésnapomra című versét.

Mivel a költészet napja (április 11.) József Attila születésének dátuma, így érthető a költő népszerűsége: Komáromban az Altatót szavalták el diákok egy flashmobon.
Verselős flashmob volt Szegeden is, az Alsóvárosi Általános Iskola három osztálya olvasta föl Zelk Zoltán Van az asztalfiókban című versét a Dugonics téri József Attila szobor előtt. A szavalásba járókelők is becsatlakoztak.



A Soproni Petőfi Színház művészei pedig egy tizenegy éves fiatal költő, Márkus Boróka verseit szavalják majd április 11-én Sopronban városszerte. Ez már a harmadik év, amikor a színészek költészet napján spontán verselésbe kezdenek autóbuszokon, megállókban, vonatokon és a város közterein.


Szombaton avatják fel Gödöllőn a József Attila Altató című verséből ismert „kis Balázs" szobrát, Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását. A költemény egy gödöllői kisfiúnak, Gellér Balázsnak íródott, aki a szintén a városban élő Ottó Ferenc zeneszerző unokaöccse volt. Az egykori „kis Balázs" később tényleg katona lett, mint ahogy az a versben is szerepel.


Irodalmi hajók indításával emlékezik meg a költészet napjáról Leányfalu. A 36 utast befogadó hajó vasárnap először 9 órakor indul a településről Szentendrére, majd vissza. Részvételi díj helyett csupán annyit kérnek a vendégektől, hogy hozzanak magukkal egy vagy több verset, amelyet útközben felolvashatnak. A nagy érdeklődésre való tekintettel érdemes előre regisztrálni a konyvtar.leanyfalu@gmail.com e-mail címen.