Egész életemben magányos voltam – interjú Bérczesi Róberttel

Fotó: VS.hu / Adrián Zoltán

-

Bérczesi Róbert élete arról szól, hogyan lehet megvalósítani a B tervet. Több mint tíz évig tartó drogfüggősége után nyáron szerepelt egy valóságshow-ban, most a 15 éves Hiperkarmával turnéznak. Élvezi, hogy tisztán koncertezhet, de nagyon fél, hogy soha többet nem fog jó dalokat írni.


Nyáron szerepeltél a Szelfi című realityben. Jót tett neked a műsor?

Nekem személy szerint jót tett. Két hónapon keresztül volt nálam a kamera, mindennap jött egy futár, aki begyűjtötte az aznap felvett anyagot, átlagosan két-három órányit. Ebből vágtak össze napi 5-10 percet, úgyhogy a műsor készítőinek a kezében volt a sorsom, hogy ebből a 3 órás anyagból mit akarnak láttatni a műsorban. De elégedett vagyok a végeredménnyel. Mivel nálam a tévében nincsen adás már több mint tíz éve, ezért az interneten néztem meg belőle az első 4-5 részt. Láttam, hogy nincs vele probléma, és pontosan azt mutatja meg az embereknek, hogy valójában hogyan élem az életemet.


Bérczesi Robi a Szelfiben


Nem volt semmilyen terved, hogy hogyan akarod megmutatni magad? Minél őszintébben, a valóságnak megfelelően akartad csinálni?

Egyrészt csapnivaló színész vagyok, másrészt eszembe se jutott volna ebben a műsorban bármilyen színészkedést is megpróbálni. Ez nem videoklip, meg nem film. Attól kezdve, hogy felkeltem, egészen odáig, hogy lefeküdtem, akárhová mentem, akármit csináltam, mindig nálam volt a kamera. Kommentáltam az eseményeket, voltak monológok, amik nekem nagyon jót tettek, mert kicsit jobban megismertem magamat ezek által az öninterjúk által.

Kérték a műsorban, hogy legyenek ilyen monológok?

Azt kérték, mondjam el, hogy érzem magam, kommentáljam azt, ami történik velem. Ha felkelek, és szarul vagyok, mondjam el, hogy miért. Egy idő után rászoktam arra, hogy minden reggel elmondtam az álmaimat, vagy ha éppen olvastam, kommentáltam azt, hogy miről szól a könyv. Nem volt megszerkesztett menete a műsornak, teljesen kísérleti, formabontó jellege volt. Meg is beszéltük a szerkesztőkkel, hogy nekik is menet közben kellett beletanulniuk abba, hogyan lehet ezt a fajta nem megírt műsort összevágni.



Nem zavart a józanodni próbáló rockzenész skatulyája? Hogy azért kerültél a műsorba, mert ezt a szerepet te tudtad a leghitelesebben adni?

Ez a drogos skatulya végig fogja kísérni az életemet, hiszen több mint egy évtizedet elvett belőle. Még mindig nem tértem magamhoz, pedig már lassan másfél év eltelt azóta az ámokfutás óta. Gondolom, még évek kellenek ahhoz, hogy visszarázódjak a régi kerékvágásba, már ha egyáltalán volt ilyen az életemben. Annak idején azért kezdtem drogozni, mert nem találtam a helyem a világban, és nem éreztem jól magam. Nem az a fajta drogfüggő vagyok, akinek volt egy boldog élete, és hirtelen függő lett. Én tudatosan kezdtem el drogozni, mert nem bírtam elviselni azt a lelki fájdalmat, amit 22 éves korom körül éreztem.

De te döntöttél úgy, hogy a függőséged és a leszokásod részleteit megosztod a közönséggel. Nem bántad, hogy emiatt voltál érdekes a sajtóban?

Nem. Próbálok valami értelmet adni az elvesztegetett tizenkét évnek, hogy az utánam jövők megtudják, milyen buktatói, csapdái vannak ennek az életnek. Tőlem is azt tudják megtanulni, amit a legtöbb embertől, hogy hogyan ne csinálják az életüket. Nyilván nem ez volt az eredeti terv, jobb lett volna, ha azt tudom megmutatni az embereknek, hogy hogyan csinálják. De hát, ahogy mondani szokás: az élet arról szól, hogyan tudod megvalósítani a B tervet.



A függőséged alatt mikor voltál a legmélyebben? Van olyan pillanat, amire a legdurvább élményedként emlékszel?

Több mélypont volt, de az igazi talán a végén, 2012-ben. Mikor azt hittem, már nem érhet meglepetés, akkor botlottam bele az új dizájnerdrogokba, és azok vittek olyan szintre, hogy gyakorlatilag magamban beszélő, vicsorgós őrültként éltem, és a lehető legrosszabb értelemben vett önkívületben tengettem a napjaimat.

Arról lehetett olvasni, hogy Pajor Tamásnak is szerepe volt a leszokásodban. Milyen vele a kapcsolatod?

Mikor bent voltam a rehabon, bejött meglátogatni, és nagyon kedves volt velem. Elvitt egy Hit Gyülekezet-gyűlésre is. A barátnőmmel mentünk, egyfolytában jártunk ki dohányozni. Nem volt kellemetlen élmény, de úgy érzem, bár sokat köszönhetek Tamásnak, a Hit Gyülekezetébe nem szállok be. Egy-két havonta beszélünk azért.

Miután leállt a drogokkal, Pajor nemcsak zenészként, hanem egyházi szószólóként is exponálta magát. Te el tudod képzelni, hogy mást is csinálj a zenélés mellett vagy helyett?

Nem igazán tudok elképzelni magamnak más munkát. Semmilyen közösségbe nem tudtam beilleszkedni, ez a zenekar az első, ahol huzamosabb ideig meg tudtam találni a helyem. Az egyetlen dolog, amit a zenélésen kívül el tudok képzelni, az írás. Írnék akár novellát, akár regényt vagy színdarabot. Ezzel már próbálkoztam, de erdőbe vitt. Egyelőre örülnék annak, ha a dalszerzési folyamat elindulna. De kipróbálnám magam filmzeneszerzésben is.



Mióta tiszta vagy, írtál már új dalokat?

Sok zeném van, meg vannak szövegek is. Az egyetlen gondom az, hogy nem olyanok, mint az eddigiek, inkább olyanok, mint amiket a Hiperkarma előtt, még a Blabla zenekarban írtam. Egyszerű dalszerkezetű, szövegű, valószínűleg nem korszakalkotó dalok. De ha ez jön belőlem, meg kell vele békélnem, és ezt kell megjelentetnem, akármilyen is lesz a reakció.

Miért baj, hogy ilyen dalokat írsz?

Nincs benne nagy mondanivaló, és bennem sincs meg a megmondani vágyás szándéka. Inkább egyszerű, hallgatható dalokat rakosgatok most össze. Nem pörgök, nem ez a hadarós-rappelős vonal játszik most nálam.

Szerinted hogyan fog változni a Hiperkarma zenei világa amiatt, hogy tiszta vagy?

Letisztultabb és egyszerűbb dalok lesznek, rossz szóval élve kiszámíthatóbbak. Semmi kísérletezés, hanem inkább a „vissza a gyökerekhez” típusú dalírás felé fogunk menni.



Úgy éled meg, hogy ez egy kreatív visszalépés lesz?

Mindig is szerettem tágítani a dalforma határait, kísérleti dalokat írni, olyan hangzást teremteni, amilyen még nem volt. Ezek nem ilyen dalok lesznek.

Megváltoztál attól, hogy leszoktál?

Hogyne, egyértelműen. Nem pörög olyan fordulatszámon az agyam. Ebben az a rossz, hogy formabontó újdonságot nem tudok csinálni, amit egy kicsit fájlalok is. Viszont megtalálom a hangot a barátaimmal, a családommal. Jobban tudok boldogulni az életben, mint amikor drogoztam. Főleg a kemény drogoktól nem tudtam élni.

Abban hiszel, hogy az igazi kreativitáshoz neked kellett a függőség?

Hát igen, a drogozással összekuszáltam a szálakat a fejemben, felborultak a polcok az agyamban, összekavarodtak a dolgok, ebből jött ki az a zene meg szövegvilág, amit a Hiperkarma lemezein lehet hallani, és ami a végére már elég nyakatekert lett. Most kitisztult a fejem, helyreállt a könyvtár az agyamban, hozzáférhetőek lettek a dolgok. Most megint egyszerűbb dalokban gondolkodom.


Bérczesi Róbert, Hiperkarma


Most csináljátok a Hiperkarma 15. évfordulós turnéját. Élvezed a koncertezést?

Igen, most hétvégén is volt két jó kis koncertünk. Lekopogom, de amióta visszatértünk, nem volt igazán rossz koncert. Egy volt, ahol túlzottan berúgtam, ezért nem sikerült, az pont a halloweeni buli volt. Azt nagyon fájlalom is. Nagy volt a nyomás, és sajnos többet ittam, mint kellett volna. De azon kívül sokkal jobb most játszani, jobban megtalálom a hangot a zenekar többi tagjával, és szerintem a közönség is érzi, hogy pontosabban játszunk együtt. Most lehet érezni, hogy ez a 15 év mennyit segített a zenekar hangzásának a kialakulásában, tényleg ismerjük egymás zenei rezdüléseit.

Vannak terveitek, hogy mit akartok még kipróbálni a Hiperkarmával?

Voltak idők, mikor úgy gondoltam, most ilyen vagy olyan zenét fogok csinálni, aztán soha nem úgy lett, ahogy elterveztem. Úgyhogy már nem tervezek. Az a lényeg, hogy tetsszen a hangzása, sodorjon a ritmusa, és a szövegeket is jó legyen énekelni. Szeretnék egy akusztikus programot is csinálni mindenféle érdekességekkel – versekkel, népdalokkal – megtűzdelve, amiket átemelnék az egy szál gitáros koncertjeimből.

Milyen a közönség most a Hiperkarma-koncerteken? Jött új generáció, akik ugyanúgy megszerették az első két album dalait?

Vannak olyanok, akik már a kezdetektől fogva ismerik a zenekart, és vannak olyanok is, akik a zenekar indulásakor, 2000-ben még nagyon kicsik voltak, nem is tudtak volna eljönni koncertre. Elég vegyes a közönség, de ez már a zenekar indulásakor is így volt.


hiperkarma

A Hiperkarma 15. évfordulós koncertje Dunaújvárosban


Ugyanazzal a lelkesedéssel énekled a régi slágereidet, mint évekkel ezelőtt? Érdekelnek még ezek a dalok?

Teljesen más tudatállapotban éneklek, mivel nem vagyok bedrogozva. Ez összehasonlíthatatlan. Mikor tavaly a visszatérő koncertünkre próbáltunk, nagyon izgultam, hogy ebben az új lelkiállapotban hogy fogom elénekelni ezeket a dalokat, egyáltalán el tudom-e énekelni őket. Az első dalt játszottuk a próbán, és akkor éreztem, hogy senki nem felejtett el semmit, összeállt a kép, és sokkal jobb így énekelni ezeket a számokat.

Ezekben a régi dalokban rendre egy kívülálló, magányos figura beszél, akit könnyű veled azonosítani. A zenekari közösségben is magányosnak érezted magad?

Az egész világban, az egész életemben magányos, kívülálló, szomorú embernek éreztem magam, gyerekkorom óta. Minél jobban próbáltam beilleszkedni, annál inkább kilökődtem a világból. El kell fogadnom, nekem ilyen a természetem. Ezek a dalok nem a boldogságról, a könnyed, vidám bulizásról, táncolásról és hasonló dolgokról szólnak, hanem a szomorúságról, a magányról és a halálról. Ezen még lehet finomítani, de ilyen ember vagyok.



Mondtad, hogy könnyebben szót értesz a családoddal, ez nem változtat rajtad?

Gyerekkoromban is az volt, hogy mikor a család befejezte az ebédet, én akkor mentem ki a konyhába, és külön ettem. Bezárkóztam a szobámba, olvastam, rajzolgattam, teljesen külön életet éltem a családomtól. Aztán felköltöztem Pestre, elkezdtem drogozni, akkor már fizikailag sem voltam jelen az életükben, még csak telefonon se beszéltünk már a végén. Az utóbbi két évben történt meg az, hogy a családom és én egymásra találtunk. Nem újra, hanem most először. Ezt nem engedem el.

Ha fiatal zenekarként most indulna el a Hiperkarma, szerinted könnyebben vagy nehezebben tudnátok érvényesülni, mint a kétezres évek elején?

A kétezres években még nagyon sok volt a gitárzenekar, a rockzenekar. Ez a fajta hangzás annyira most nem jellemző, a fiatalok talán vidámabb, könnyedebb dolgokat szeretnek hallgatni. Úgyhogy lehet, hogy nehezebb lenne. De akkor is ilyen dalok jönnének belőlem.

Ebben a mostani magyar zenei közegben rosszabbul érzed magad, mint régen? Azt a közeget jobban szeretted?

2000-ben 24 éves voltam, pörögtem, teljes lelkesedéssel vetettem bele magam az éjszakába. 15 év alatt, főleg egy ilyen 15 év alatt, mint amit én megéltem, kicsit úgy érzem, hogy megöregedtem, otthonülőbb típus lettem. Én jól érzem így magam, de a társasági életem leginkább a koncertekre korlátozódik. Az új zenekarokat meg régebben se hallgattam, mindig is a hatvanas évek zenéjét szerettem. Ez mostanra sem változott meg.


Bérczesi Róbert; Hiperkarma


Az elmúlt években több másik zenei projektet is indítottál. A Nemes Andrással közös Biorobot zenekar akkor szűnt meg, amikor egy leállás után újra elkezdtél drogozni. Akkor mi történt, minek a hatására estél vissza?

Akkor éppen arra fogtam, hogy az akkori barátnőmmel szakítottunk. Ez volt az alibi, de csak egy ürügy volt arra, hogy megint drogozhassak. Ezt nagyon sajnálom, mert szeretném, ha a Biorobottal tudnánk még adni koncerteket, mert amíg létezett, csak kb. 5-6 koncertet adtunk. Szeretném, ha a mostani állapotomban újra összejönne a zenekar. Pár hete kezdtünk erről beszélni Nemes Andrással, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy bulit februárban Pesten. Most ez a terv.

Ő próbált visszatartani, mikor látta, hogy csúszol vissza?

Nem nagyon tudott akkor engem visszatartani senki, ezért nem is kárhoztatok senkit. Nem hallgattam a barátaimra, szüleimre, senkire, a magam feje után mentem. A saját káromon tanultam meg, hogy nem olyan egyszerű meghalni, mint ahogy azt az ember elképzeli.



2011-ben kijött egy önálló albumod is, az Én meg az Ének. Ígértél hozzá folytatást, azzal hogy állsz?

Van egy második lemezanyag feldolgozásokból, amit ebben az évben nem tudtam elkezdeni fölvenni. Egyszerűen még nincs meg bennem az a tempó, amit föl kéne vennem ahhoz, hogy a világ ritmusát követni tudjam. Most még erőteljesen a lábadozó periódusban vagyok, de ahogy lesz hozzá erőm, fölveszem a számokat, mert készen vannak, tudom, hogy melyek lesznek ezek a dalok, hogy hogyan szóljanak.

Tudsz említeni pár dalt, amik rajta lesznek a lemezen?

Lesz rajta néhány versfeldolgozás, ami újdonságnak számít, mert az elsőn nincsenek. Lesznek rajta népdalok, ahol az eredeti dallamot megtartottam, csak másfajta zenei kíséretet tettem alá. Egy Omega-számmal fog kezdődni, lesz rajta egy dal a Padlás című musicalből, egy Demjén is lesz, az se volt az előzőn, talán egy Republic is, Pál Utcai Fiúk, ilyesmi.



Mondtad, hogy most még lábadozó periódusban vagy. Neked mit jelent az alkotói válság fogalma, szerinted máshogy éled meg ezt, mint általában a művészek?

Az alkotói válság nekem azt jelenti, hogy eldugul az a csatorna, amin keresztül kiadom magamból az érzéseimet meg a gondolataimat. Elég ramaty állapot, mikor az ember kerülgeti a gitárját, és lenne is mondanivaló, de egyszerűen nem tud leülni. Az életem során elég sok ilyen volt, nem is vagyok túl termékeny dalszerző. 15 év alatt négy nagylemezt tudtunk összehozni, és egy feldolgozáslemezt, a többi zenekarhoz képest ez nem sok.

De most ebben a válságban vagy?

Igen, most eléggé ebben vagyok.


Bérczesi Róbert, Hiperkarma


És mennyire zavar? Mert közben meg tiszta vagy.

Borzasztóan zavar, egyfolytában ott a kísértés, hogy betépek, fölveszem a gitárt, és írok. De egyrészt nem fogok betépni, mert nem fogom cserbenhagyni a családomat és a barátaimat. Másrészt ott már jártam, azon a helyen, és nem akarok többet olyan típusú dalokat írni.

Jövőre negyvenéves leszel. A Szelfi utolsó adásában anyukádat idézed, aki a frizurádra nézve azt mondja, kiégett rockernek tűnsz. Annak érzed magad?

Kivénhedt! Kivénhedt rockernek tűnök, nem kiégettnek. Lehetséges, hogy ki is vagyok égve, bár ezt nem mondanám biztosra, mert vannak ötleteim, csak neki kéne ülnöm. Hogy kivénhedt vagyok-e? Lehetséges. Anyunak nem tetszik, hogy hosszú a hajam. Öreg rocker vagyok.

Mire lenne szükséged ahhoz, hogy úgy érezd, tényleg sikerült magad mögött hagynod a drogfüggőként töltött éveidet?

Erre egyszerű a válasz. Mindössze annyira lenne szükségem, hogy új dalokat írjak, rögzítsek és adjak elő a zenekarral. Ez jelentené azt, hogy tényleg visszatértem a való életbe.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!