Eddig ismeretlen szervezet vállalta az ungvári robbantásokat

-


A magát Kárpátaljai Hazafias Nemzeti Mozgalomnak (PNRZ) nevező szervezet a Facebookon közzétett nyilatkozata szerint „a nemzeti hazafiak magukra vállalják a felelősséget az Ungváron 2015. november 13-án éjjel végrehajtott figyelmeztető-büntető műveletért. Ma éjjel három akciót hajtottunk végre a Janukovics-rezsim és a jelenlegi tolvaj hatalom kiszolgálói ellen, mivel ezek a személyek szavazatokat vásárolnak fel (az október végi helyhatósági választások idején és az ungvári polgármester-választás vasárnapi második fordulója előtt), miáltal szakadékba taszítják az ukrán államot és a régiót”.

A közlemény szerint a támadásokat azért követték el, mert a rendvédelmi szervek tétlenek, és a regnáló hatalom szemet huny afölött, hogy a Janukovics-féle egykori Régiók Pártjának (PR) politikusai és bűnözők szavazatfelvásárlással hatalomra törnek. „Úgy döntöttünk, hogy ellenőrzésünk alá vonjuk a helyzetet, és fizikailag megsemmisítjük Ukrajna ellenségeit” – áll a nyilatkozatban.

A PNZR név szerint felsorolja azokat a személyeket, akik ellen a robbantások irányultak, megnevezve a lakcímeket, ahol a detonációk történtek. Eszerint az egyik pártaktivista házánál RGD-, a másikénál F-1 típusú kézigránátokat robbantottak, a harmadik célszemély autóját ugyancsak RGD gyalogsági kézigránáttal semmisítették meg.

Péntekre virradó éjszaka Ungváron három kézigránátos robbantás történt. Az egyik robbanószerkezetet egy városi önkormányzati képviselő udvarára dobták az ismeretlen elkövetők, a második gránát egy többszintes lakóépület mellett, a harmadik egy parkoló személygépkocsi alatt robbant.

Az ungvári rendőrség a robbantások kapcsán két bűncselekmény ügyében folytat nyomozást – közölte Szerhij Knyazev ezredes, a Kárpátalja megyei rendőrség parancsnoka.