Eddig ismeretlen kultúra nyomaira bukkanhattak Hondurasban

-

Régészek megkezdték a Honduras keleti esőerdeiben egy éve talált ismeretlen kultúrájú település, az úgynevezett fehér város vagy a majomisten városa feltárását.


Az első megtalált tárgyak között van egy rituálékhoz használt serleg és egy kukoricaőrlésre használt mozsár – jelentette be kedden a hondurasi kormány. A tudósok úgy vélik, hogy az eddig ismeretlen kultúrának nemcsak egy, hanem legalább három települése rejtőzik La Mosquitia őserdejében.


Juan Orlando Hernandez hondurasi elnök, aki maga is részt vett a feltárási munkálatok kezdetén, közölte, feszült figyelemmel kísérik, hogy hazája és a világ számára mekkora jelentőségű a lelet. Hondurasban évszázadok óta szájról szájra jár a fehér városról, más néven a majomisten városáról szóló legenda, amely Hernán Cortés hódításainak idejéig nyúlik vissza, aki szintén hatalmas gazdagságot sejtett ott.

Az ismeretlen kultúra nyomaira – piramisokra, földsáncokra, terekre és kőszobrokra – először 2012-ben bukkantak légi felvételek segítségével. A Houstoni Egyetem kutatói repülőgépről lidar technológiával – lézersugarakkal – pásztázták végig La Mosquitia régió térséget, és a felvételek alapján elkészítették el a felszín szerkezetének képét. A szakértők egyenes és derékszögű struktúrák után kutattak, amelyek csak emberi kéztől származhatnak.

Christopher Fishernek, az amerikai Coloradói Egyetem régészének becslése szerint a tárgyak az időszámítás szerinti 1000-1400 körüli időkből származnak. A fellelt kőtárgyakat – amelyek közül az egyik legkiemelkedőbb egy jaguárembert ábrázoló szoborfej – érintetlenül hagyták, és katonák őrizték azokat mindaddig, amíg az expedíció nem kezdte meg a feltárásokat.

A Christopher Fisher vezette régészcsoport a hondurasi kormány támogatásával és a National Geographic Society adománya segítségével most egy hónapig dolgozik a feltáráson. „Abban reménykedünk, hogy meg fogjuk tudni, milyen kultúráról van szó” - idézte a National Geographic honlapja Virgilio Paredest, a hondurasi régészeti és történelmi intézet igazgatóját, aki Hernandez elnököt elkísérte az ásatások helyszínére. Paredes szerint a hónap végén hozzálátnak egy stratégiai terv elkészítéséhez a kutatások kiterjesztéséről, mivel a régészek úgy vélik, hogy La Mosquitia térsége nem egy, hanem több elveszett várost rejt.