Eddig 33 ember kapott kártérítést a vörösiszap után

-

Szeptember végéig harminchárman kaptak összesen 91,5 millió forintos kártérítést a vörösiszap-károsultak közül abból a 400 millió forintos keretből, amelyet februárban különített el a kormány erre a célra – írta pénteken a Magyar Nemzet a Veszprém Megyei Kormányhivatal tájékoztatása alapján.


Eddig hatvanan fordultak a hivatalhoz, és negyvenkilenc esetben született olyan határozat, amely megállapította a kérelmező jogosultságát az állami segítségnyújtásra. Ezekből harminchárom emelkedett jogerőre, amelyeket végre is hajtottak.


Egyetlen kérelmet utasítottak el, öten pedig nem tettek eleget a hiánypótlási felhívásnak.

A lap emlékeztet: a vörösiszap-katasztrófa során hozzátartozóikat, otthonaikat elvesztők számosan nyertek pert a Mal Zrt. ellen, ám a gyárat eközben felszámolás alá vonták, így a kormány különített el a kártérítésekre forrásokat.