Ecclestone már eltemette a Német Nagydíjat

-

Hiába van három német versenyző a mezőnyben, 1960 óta először fordulhat elő, hogy Németország nem ad otthont Forma–1-es versenynek az idén.


Szinte semmi reményt nem hagyott a német szurkolóknak Bernie Ecclestone, aki az Independent című brit lapnak kijelentette: „A Német Nagydíj ebben a pillanatban halott. Már nem tehetünk semmit.”

Az idei Német Nagydíjat eredetileg július 19-én rendezték volna a Nürburgringen, a szervezésről zajló tárgyalások azonban hetek óta elakadtak, miután a német promóternek anyagi gondjai akadtak. Bernie Ecclestone szerint egész pontosan nem hajlandó kifizetni neki a számlát a Forma–1-es futam megrendezéséért.

A nürburgringi futam az elmúlt években rendre veszteséges volt, mivel nagyon kevesen látogattak ki a versenyre. Egyelőre nem tűnik reálisnak az sem, hogy a Német Nagydíjat a másik német pályára, a Hockenheimringre tennék át.

1960 óta az idei lenne az első alkalom, amikor Németország nem ad otthont Forma–1-es versenynek, miközben három német pilóta – Sebastian Vettel, Nico Rosberg, Nico Hülkenberg – is van a mezőnyben.

.