Ebből lett elegük a briteknek

Fotó: AFP / GEOFF CADDICK

-

Rekordot döntött a Nagy-Britanniába érkező bevándorlók száma a brit EU-tagságról tartott népszavazás előtti egy évben.


A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett negyedéves becslése szerint a júniussal zárult tizenkét hónapban 650 ezren érkeztek letelepedési szándékkal Nagy-Britanniába.

Az ONS szerint ez az eddigi legmagasabb éves bruttó bevándorlási adat. A nettó bevándorlás 335 ezer volt, ez szintén közel jár az eddigi rekordhoz. A vizsgált időszakban rekordot döntött a Nagy-Britanniában letelepült külföldi EU-állampolgárok száma is, amely 284 ezerre nőtt az egy évvel korábbi azonos időszakra becsült 265 ezerről.

Az ONS csütörtöki beszámolója szerint a júniussal befejeződött egy évben – most első ízben – a legnagyobb küldő ország Románia volt, ahonnan 54 ezren érkeztek. A nyolc többi közép- és kelet-európai EU-tagállamból összesen 42 ezren vándoroltak be Nagy-Britanniába ebben az időszakban.

A brit EU-tagságról június 23-án tartották a népszavazást, amelyen a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt.

Az ONS csütörtöki elemzése hangsúlyozza, hogy a vizsgált időszak éppen június végével zárult, így túl korai lenne annak latolgatása, hogy a népszavazás milyen hatást gyakorol a hosszú távú bevándorlási dinamikára. A statisztikai hivatal szerint azonban nincsenek arra utaló jelek, hogy a referendumot közvetlenül megelőző időszakban érdemben módosultak volna a bevándorlási folyamatok.

Theresa May brit miniszterelnök többször hangoztatott véleménye szerint viszont az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás azt mutatta, hogy a britek nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt.

A kérdés különös jelentőségét az adja, hogy a bevándorlás az egyik legsarkalatosabb vitaforrás London és Brüsszel között.

Az Európai Bizottság jelenlegi álláspontja szerint ugyanis, ha Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnése után is hozzá akar férni az EU egységes belső piacához – ahogy azt a brit üzleti szféra folyamatosan követeli –, akkor tartania kell magát az unión belüli mozgásszabadság alapelvéhez.