Dugdossa a Mabisz új kalkulátorát, de mi megtaláltuk

Forrás: NAV

-

Elindult a Mabisz kötelező-kalkulátora, amelyet azonban nem tett ki saját weblapján.


Megjelent a Magyar Biztosítók Szövetségének vadiúj kalkulátora, amelynek segítségével bárki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb kötelező gépjármű felelősségbiztosítást. A Mabisz bár nyilván büszke innovációjára, honlapján nem bukkantunk nyomára a kalkulátornak, csak a bevezetéséről szóló hír lelhető fel. Cserébe a Google segítségére siet bármikor a feledékeny Mabisznak és elérhetővé teszi a Díjnavigátort. oldalon érhető el.



A kalkulátor nem az egyedüli a piacon, hiszen a Netrisk egyeduralkodója a kgfb-k kötésének, de emellett is több portál biztosít összehasonlító kalkulációt az autósoknak. Bár 2010 óta már nem kötődik a naptári évhez a biztosítás fordulónapja, az autósok jó részének még mindig január elsejével jár le a kötelezője. Az üzembentartó-váltásokkal, illetve járművásárlásokkal az évközi évfordulós szerződések aránya fokozatosan nő, és ezzel fokozatosan csökken azon autósok aránya, akik január 1-jén válthatnak szerződést. Az új- és használtautó piac fellendülésének köszönhetően 2013 óta közel 1 millióval csökkent a január 1-jei szerződések száma - írja a Mabisz közleményében.

A MABISZ adatai szerint az összes gépjármű – a segédmotor-kerékpárokat nem számítva - 37,2 százaléka rendelkezik még január 1-jei évfordulóval: a 4,6 millió járműből 1,7 millió gépjármű tartozik ebbe a körbe. Az összes járműből 2,9 millió olyan személygépkocsi, amely magánszemély tulajdonában áll, s közülük 1,1 millió gépkocsi január 1-jei évfordulós, azaz esetükben kerülhet sor most a biztosítóváltásra.