Drogcsempészek is elmentek szavazni Bolíviában, elfogták őket

-

A bolíviai hatóságok az elnöki mandátum kiterjesztéséről szóló minapi népszavazás során őrizetbe vettek 27 személyt, akiket kábítószer-csempészésért köröztek - jelentette be az illetékes rendőri egység vezetője helyi idő szerint kedden La Pazban.


A dél-amerikai országban kötelező a választási részvétel, és a körözött személyeket azt követően fogták el, hogy szavazatuk leadására megjelentek a választási helyiségekben.


Az elfogottak között két olyan csempész is van, akiket távollétükben már elítéltek, de mindeddig ismeretlen helyen tartózkodtak. Egyiküket azzal vádolták, hogy egy tonna kokaint akart kicsempészni egy tartálykocsiban, másikuk pedig egy drogkereskedéssel foglalkozó banda vezetője volt, és eddig azért nem tudták elcsípni, mert kettős személyazonossággal rendelkezett.

A múlt vasárnapi népszavazás résztvevőit arról kérdezték, egyetértenek-e az alkotmány olyan módosításával, amely lehetővé teszi, hogy Evo Morales elnök az évtized végén negyedszer is induljon az államfői posztért. A nem hivatalos eredmények szerint a kezdeményezést szűk többséggel elutasították.