Douchev-Janics volt a leggyorsabb a B döntőben

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

Douchev-Janics Natasa megnyerte a B döntőt, így összesítésben a 9. helyen végzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében.


Douchev-Janics az A döntőből hétfőn úgy szorult ki, hogy középfutamában negyedik lett, így még jobb idővel sem kerülhetett a legjobbak közé. Kedden aztán a leggyorsabbnak bizonyult, ezzel kilencedikként fejezte be versenyét a Győr háromszoros olimpiai bajnoka, a szám londoni bronzérmese.


Kopasz Bálint hétfőn ötödikként ért célba a K-1 1000 méteres középfutamában, amivel éppen lemaradt az A döntőről. Egy nappal később a negyedik pozícióból fokozatosan felzárkózva a négy éve ezüstérmes kanadai Adam van Koeverden mögött másodikként végzett.

A keddi döntős programban a magyarok közül elsőként vízre szálló Vasbányai Henrik negyedik lett a B döntőben, de utóbb kizárták. A magyar szövetségtől kapott tájékoztatás szerint az úgynevezett ötméteres szabály megsértése miatt büntették, ami azt jelenti, hogy a bírók szerint túl közel ment a mellette haladóhoz, és „felült” a rivális farvizére.