Donald Trump szimulált vízbefojtással kínozná a terroristákat

Fotó: Getty Images / Justin Sullivan

-

A republikánus elnökjelöltségre pályázó Trump először vasárnap mondta az ABC televíziós csatornán, hogy visszahozná ezt a 2009-ig egyébként engedélyezett kihallgatási módszert, majd hétfőn a kampánykörútján tartott beszédében is megismételte.


A szimulált vízbefojtás tulajdonképpen kínzás, annak minősítette az ENSZ is, mivel vizes ruhát tesznek a kihallgatott személy arcára, és vizet öntenek rá, ami a fuldoklás érzetét kelti. Az USA-ban 2009-ig engedélyezett módja volt a terrorizmussal gyanúsított emberek kihallgatásának, a CIA például az ikertornyok elleni merénylet után használta.

Trump szerint a szimulált vízbefojtás eltörpül amellett, amit az Iszlám Állam tesz a saját foglyaival. "Alkalmaznám-e a szimulált vízbefojtást? Hogy a francba ne, egy szempillantás alatt. És ennél többet is. Működik", mondta az ohiói Columbusban.

Trump az ABC-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy látta, amikor "ezrek ünnepelték az ikertornyok leomlását" New Jerseyben, ahol "nagyszámú arab népesség" él. A riporter kérdésére, hogy a saját szemével látta-e, azt felelte, hogy tévén mutatták, és arra a közbevetésre sem zavartatta magát, hogy a hír korábban az interneten terjedt, de a rendőrség szerint nem történt ilyesmi.

Az elnökjelöltségre pályázó politikus a közelmúltban többször kijelentette azt is, hogy bár nem akarja bezárni az amerikai mecseteket, szerinte szigorúan meg kell figyelni azokat.