Dollármilliókért mérkőznek meg amerikai és kínai játékosok

Forrás: Flickr

-

A nagyrészt amerikai játékosokból álló Evil Geniuses mérkőzik meg a kínai CDEC-csapattal 18 millió dolláros összdíjazású The International nevű Dota2 bajnokságon.


Az első helyezett csapat 6.6 millió dollárt (ez 1.8 milliárd forintnak felel meg) visz haza, a másodiknak 793 millió forintnak megfelelő dollár jut. Ami legalább ennyire fontos, hogy kontinensek közti csata alakult ki. Az Evil Geniuses csapatában akad egy kanadai játékos is, illetve velük van a SumaiL néven ismert 16 éves Syed Sumail Hassan, a csapat csodafegyvere, mégis ők képviselik a nyugatot. A tisztán kínai játékosokból álló, halálprofi CDEC pedig, nos, ez Kínát képviseli.


A játszma perceken belül kezdődik, addig még pont elolvashatják a beharangozókban, hogy miért érdekes egyáltalán egy videojáték-bajnokság. Utána pedig kattintsanak lent a play gombra.



(A fejlécképünk 2014-es, magunk is restelljük kicsit.)