Dollármilliárdokkal zsonglőrködött, Magyarország is a markában volt

Fotó: MTI//MEDIAFAX / Victor Ciupuliga

-

26 év után októberben kényelmes menedzseri állásra cseréli a világ egyik legnagyobb befektetési alapjának vezetését Mark Möbius, a Magyarországon is ismert Templeton kulcsfigurája. A 78 éves üzletember az elmúlt húsz évben körülbelül 16 ezer céges látogatást tett, száznál is több országba utazott el, és több mint 500 várost keresett fel, köztük Budapestet is. Mindenütt a fejlődő piacok lehetőségeit hirdette. Portré a kötvénypiac nagy öregjéről.


Huszonhat év után idén távozik az általa vezetett befektetési alap éléről Mark Möbius, a Financial Times által a feltörekvő piaci – ide tartozik Magyarország is – befektetések nagy mesterének tartott 78 éves üzletember. A lap szerint ez nem meglepő, a Templeton Emerging Markets Investment Trust az utóbbi időben nem hozta a tőle megszokott jó teljesítményt: míg 2011-ben, a csúcson Möbius 39 milliárd dollárt kezelt, addig most már csak 26 milliárdot – emlékeztetett a Bloomberg. Tizenhárom nagyobb alapjából 11 alulteljesítette a benchmarkját, vagyis az irányadó, teljesítménymérésre használt indexét.


Az irányítást október 1-jétől Carlos Hardenberg veszi át, de Möbius marad a menedzsmentben. A Bloomberg szerint az utóbbi években nem csak Möbiusnak kellett hatalmas veszteségeket elkönyvelnie, hozzá hasonlóan az ugyancsak 78 éves és szintén a kötvénypiac veteránjának tartott Bill Gross is gyengébb eredményeket ért el. Ennek ellenére ő egyelőre nem lép hátrébb a frontvonalból.


Ki is az a Möbius?

Aki először látja, annak jó eséllyel A hét mesterlövész című film kopasz főszereplője ugrik be, nem csoda, hogy a „Wall Street-i Yul Brynner” becenevet kapta, de nevezik a „globális befektetési alapok Indiana Jonesának”, „a feltörekvő piacok Pied Piperjének” is.


Mark Möbiust korábban beválasztották a XX. század tíz legnagyobb befektetője közé, olyan hírességek mellé, mint Warren Buffett vagy Soros György. Sokan a feltörekvő piacok királyának tartják, és nemrégiben különleges elismerés érte: képregényt készítettek róla, 2007-ben jelent meg az életét feldolgozó manga. A német–Puerto Ricó-i származású amerikai befektetésialap-kezelő neve negyed százada összefonódott a feltörekvő országok részvénypiacaival.

A milliárdos befektető a New York-i Long Islanden született német apától, Puerto Ricó-i anyától. Amerikai útlevelét németre cserélte, mondván, utazgatásai során amerikai állampolgársága könnyen teherré válhat a számára. Első diplomáját a Boston Universityn szerezte kommunikációból, majd közgazdaságtanból doktorált 1964-ben a massachusettsi egyetemen. De tanult még a wisconsini, az új-mexikói és a kiotói egyetemen is. A közgazdaságtanon kívül pszichológiát hallgatott, és tanult színészetet is.

Egy nemzetközi brókercégnél, a Vickers-da-Costánál helyezkedett el egyetemi tanulmányai után, majd az International Investment Trust Company elnöke lett Tajpejben.

A Franklin Templeton Investments vagyonkezelő csoporthoz, amely a világ egyik legnagyobb alapkezelője, 1987-ben került. Itt az első amerikai feltörekvő piaci befektetési alapok vezetője, a Templeton Emerging Markets Trust elnöke lett (innen vonul most vissza), és megnyitotta az alapkezelő hongkongi irodáját.

Az a hír járta róla, hogy az elnöki pozíció elvállalásáért cserébe kérte a hongkongi irodát az alapkezelőtől. A híres befektetési guru ugyanis nagyon szeret utazni, és úgy tartotta, hogy a feltörekvő piaci részvényeket személyesen kell megismernie. Szerette a korábban ismeretlen, ahogyan ő fogalmazott, „befektetési gyöngyszemeket” megtalálni.

Egy alkalommal, 2013 novemberében a Bloomberg riportere, Angie Lau sétált vele Hongkongban, miközben Möbius arról az alapelvéről mesélt, hogy mielőtt befektetne, körülnéz az adott országban az utcán. Ezt egészen komolyan vette: az év 250 napján még mostanában is úton van, végigjárja a lehetséges befektetési célpontokat, megpróbálja felmérni, mennyire fejlődőképes az adott ország.



Szentpétervártól Sao Paulóig hirdette, hogy érdemes a feltörekvő részvényekbe fektetni. Noha több lakást is fenntartott, nem volt állandó tartózkodási helye. Leginkább a magánrepülőjén, egy 20 millió dollárt érő, sugárhajtású gépen lakott. A Gulfstream IV típusú jármű korábban egy szaúdi ékszerészé volt. A repülőn a falakat szarvasbőr borítja, a kárpit pedig iguánabőrből készült.

Möbius az elmúlt 20 évben körülbelül 16 ezer céges látogatást könyvelhetett el, a csaknem 2800 utazás során száznál több országban járt, és több mint 500 várost keresett fel. És bár átlagon felül gazdag, aki az év nagy részét egzotikus országokban tett utazásokkal tölti, saját elmondása szerint nem ragaszkodik foggal-körömmel a pénzhez.


Egyedülálló vagyok, nincs szükségem sok pénzre

– hangoztatta egyszer.


Befektetési filozófiájáról film is készült. Az osztrák dokumentumfilm-rendező, Erwin Wagenhofer 2008-ban készült, nagyjából egyórás filmjében befektetőket, politikusokat, közgazdászokat, de még hajléktalanokat is megkérdez üzleti filozófiájukról. Möbius azt vallja, akkor, amikor a befektetőket inkább az érzelmek vezérlik, illetve, amikor a vállalati eredmények helyett inkább az általános gazdasági helyzettel foglalkoznak, akkor az ő egyéni, alulértékelt részvényekre alapozó stratégiája botladozik. Viszont hosszú távon a közhangulattal szembemenő politika szerinte eredményes lehet. Egy helyütt azt írta,


mi akkor megyünk a piacra, amikor mások menekülnek onnét.


Neki tartozott az ország

Ezzel a filozófiával találta meg Magyarországot is: pár évvel ezelőtt a Franklin Templeton arról vált ismertté nálunk, hogy kötvényalapjaiban hatalmas mennyiségű, több mint ezermilliárd forintnyi magyar állampapírt tartott. Ennek nagy részét 2011–2012-ben, jó magas, 8-10 százalékos hozammal vásárolta, és jelentős eredményt ért el rajtuk. Mindezt a magyar államkötvények bóvlivá minősítésével nagyjából egy időben, amikor a világ más nagy befektetői inkább szórták a magyar papírokat a piacra.

A magyar államkötvények megvásárlása azt eredményezte, hogy Magyarország forint- és deviza-államadósságának több mint 10 százaléka az amerikai Templeton-alapok kezében volt. 2013 negyedik negyedévére már csaknem hat százalékkal, 12,4 milliárd dollárra növelte magyar állampapír-állományát a befektetési alapjaiban, így már az államadósság 12,2 százaléka felett rendelkezett. A sajtóban ekkor rendszeresen „Magyarország megmentőjeként” emlegették.

Mindez már a múlt, mert az utóbbi hónapokban ezek egy részét vagy eladta, vagy lejáratkor nem újította meg, így folyamatosan apad az állomány: mostanra 9,5 milliárd dollár (2700 milliárd forint) alá esett a magyarországi portfóliója. Möbius azért úgy általában a feltörekvő piacoknak nem fordított hátat, jelenleg is több mint 35 befektetési alapért és világszerte 16 irodáért felel. Nemrég román alapot hozott létre, de Mongóliáról is úgy tartja, hogy a közeljövőben érdemes lesz odamenniük a befektetőknek.


 Mark Mobius Budapesten


Az amerikai befektetési guru többször járt Magyarországon. Legutóbb 2014-ben tartott előadást a fejlődő piacok lehetőségeiről. Akkor arról beszélt, hogy a világban nincs kockázatmentes befektetés,


együtt kell élnünk a tudattal, hogy bármibe is fektetjük a pénzünket, az kockázatnak van kitéve.

Möbius félig tréfálva azt is megjegyezte, hogy ha őt kérdezik, hogy mikor kéne befektetni, akkor azt válaszolja, hogy amikor pénz van rá. Neki sikerült. A Bloomberg adatai szerint Möbius keze alatt 28 év alatt még a legutóbbi évek szerény teljesítménye – illetve néhány kudarc, például a távol-keleti pénzügyi krízis előtt indított ottani alapjainak veszteségei – mellett is 3,3 millió dollárra nőtt egy eredetileg 100 ezer dolláros befektetés értéke, azaz a 33-szorosára. Ez számítások szerint


13,3 százalékos éves dollárhozam.