Djokovicot is megpróbálta csalásra bírni a fogadási maffia

Fotó: AFP / KENZO TRIBOUILLARD

-

A szerb világklasszist még 2006-ban egy oroszországi tornán próbálták rávenni a csalásra, de ő visszautasította a felkínált 110 ezer fontot.


Angol lapok beszámolói szerint az aktuális világelső Novak Djkovicot is megtalálták a teniszvilágban bombaként robbant fogadási csalások ügyében.


A szerb klasszis elmondása szerint még 2006-ban egy szentpétervári tornán érkezett a megkeresés: 110 ezer fontnak megfelelő összeget ajánlottak neki, ha kikap az első körben.


Nem személyesen engem kerestek meg, hanem a stábomban dolgozókon keresztül üzentek. Természetesen azonnal visszautasítottunk minden ilyen próbálkozást

– idézi a Daily Mail a világelső szavait.

„Szörnyű érzés ilyeneket hallani, és nem szeretném, ha nekem ehhez bármi közöm lenne, Ezt hívhatják egyesek opportunizmusnak, de számomra sokkal inkább a nem megfelelő sportemberi magatartásról szól, őszintén szólva, ez bűncselekmény, amit én nem vagyok hajlandó támogatni, mert ennek nincs helye a sportban, és különösen a teniszben” - mondta Djokovic.

A szerb klasszis azt is elmondta, hogy szemben a BBC és a BuzzFeed értesüléseivel, neki nincs tudomása arról, hogy a sportág legjobbjai közül bárki is érintett lenne a fogadási csalások ügyében. Azt viszont el tudja képzelni, hogy az alacsonyabb osztályú Challenger-tornákon előfordulhatnak bundameccsek.

„De van egy szervezet, vannak megfelelő hatóságok, személyek, akiknek az a dolguk, hogy naponta foglalkozzanak az ilyen ügyekkel, és megtalálják a megoldást.”

A BBC és a BuzzFeed News hétfőn reggel számolt be róla, hogy a birtokukba jutott információk szerint az elmúlt évtizedben mint egy másfél tucat olyan top 50-es játékos van, aki bundázással gyanúsítható, és közülük nyolc most is ott található a hétfőn rajtoló Australian Open mezőnyében. A két lap szerint a tenisz tisztaságát biztosítani hivatott szervezet már legalább 2007 óta tud a csalásokról, eddig azonban csak 7 játékost tiltottak el, és közülük csupán egy akadt, aki az első 200-ba tudott kerülni a világranglistán.