Djokovic szenvedett és szárnyalt is

Fotó: MTI/EPA / Ian Langsdon

-

A világelső szettet sem vesztett Berdych ellen, noha szárnyalásról csak egy bő félórányi periódusban volt szó.


Háromszor már döntőzött, de még soha nem nyert Novak Djokovic a Roland Garroson. Az utolsó, még hiányzó GS-címéért küzdve minden meccsén látszik rajta az extra feszültség, így volt ez az esőszünetekkel tarkított csütörtöki negyeddöntős találkozón is, amelyen végül két óra hat perc alatt, három szettben elverte a cseh Tomas Berdychet.

Alapvetően fej-fej mellett haladtak a felek, de érvényesült a szokásos törvényszerűség: a fontos időszakokban Djokovic képes rátenni egy lapáttal és így nyerni. A mai meccsen ezenkívül volt egy jó félórás időszak, amikor Djokovic szárnyalt: az első szett második felében és a második szett első felében zsinórban hét játékot nyert meg, innen már Berdychnek szorossá tenni a meccset is nehéz volt.

Az első helyen kiemelt Djokovic ellenfele a négy között az osztrák Dominic Thiem lesz, aki játszmahátrányból győzte le a belga David Goffint.

A juniorok mezőnyében az utolsóként állva maradt magyar, a fiúknál második helyen kiemelt Valkusz Máté búcsúzott a nyolcaddöntőben, mivel 6:4, 6:1-re kikapott a 14.-ként rangsorolt argentin Genaro Alberto Olivieritől.

Roland Garros, férfiak, negyeddöntő:
Djokovic (szerb, 1.)–Berdych (cseh, 7.) 6:3, 7:5, 6:3
Thiem (osztrák, 13.)–Goffin (belga, 12.) 4:6, 7:6 (9-7), 6:4, 6:1