Orbán: Blöff, hogy Brüsszel elvinne Magyarországról 54 ezer menekültet

Fotó: VS.hu/Bartha Máté

-

Az Európai Bizottság új tervéről internetes oldalán számolt be a Die Welt című német napilap, uniós forrásokra hivatkozva. A magyar kormányfő brüsszeli sajtóértekezletén közölte: brüsszeli tárgyalásain erre vonatkozóan semmilyen szám nem hangzott el.


Az újság beszámolója szerint az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye ezenkívül a Görögországba érkezett menekültek közül 50 400-at, míg az Olaszországba érkezettek közül 15 600-at tervez szétosztani a többi tagállam között.

Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke jövő szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén azt fogja javasolni, hogy a menekültek országonkénti szétosztásánál az alábbi súllyal vegyék figyelembe a következőket:

  • népességszám (40%)
  • gazdasági fejlettség (40%)
  • munkanélküliség (10%)
  • az eddig befogadott menekültek száma (10%)


A javaslat szerint azok az államok, amelyek nem hajlandók befogadni a kvótájuknak megfelelő számú menekültet, egyfajta büntetést fizetnének. Az ebből létrehozott fejlesztési alapból pedig afrikai országokat támogatnának.

Egy európai forrás csütörtökön azt közölte az AFP francia hírügynökséggel, hogy az EU-bizottság a hónapokkal korábban javasolt 40 ezer migráns átvételén túl további 120 ezer menekült befogadására kéri az EU-tagállamokat. A Die Welt által említett számok valószínűleg e 120 ezer menekült szétosztására vonatkoznak.