December végén bevonják a régi húszezreseket

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

A jegybank hétfőn bejelentette, hogy a régi húszezres bankjegyeket 2016. december 31-én bevonja.


December végéig használhatók a 2015 előtt kibocsátott, régi húszezres bankjegyek - közölte hétfőn délelőtt a Magyar Nemzeti Bank. 2017- január 1-jétől már csak az új, a készpénzforgalomban tavaly decemberben megjelent újratervezett, a korábbinál biztonságosabb, nehezebben hamisítható húszezresek vehetnek részt a forgalomban. A jegybank egyúttal közölte, hogy 2016. december 31-e után a régi húszezreseket a bankok, a posták még 3 évig visszaváltják, az MNB pedig 20 évig cseréli törvényes fizetőeszközre. Bár a régi húszezresek beválthatóak lesznek, a jegybank arra kér mindenkit, hogy igyekezzen december végéig igyekezzenek a régi húszezreseit felhasználni.


A tízezresek leváltásával induló bankjegycserét még 2014-ben a magyar jegybank azzal indokolta, bár csekély számban, egyre jobb bankjegyhamisítványok kerültek a forgalomba, amelyek például a kereskedelemben dolgozó a pénztárosokat is megtéveszthették. Az új bankjegysorozatban újratervezett, a korábbinál biztonságosabb - nehezebben hamisítható - bankjegyek kerültek be. Teljes bankjegycserét 2018-ig tervezi végrehajtani a jegybank. A tízezrest és a húszezres már leváltották, várhatóan 2017-ben foytatódik a csere az új kétezressel és ötezressel, ebből adódóan 2018-ra marad az ezres és az ötszázas bankjegy.

A bankjegycsere 2014-es rajtjakor a forgalomban lévő bankjegyek összértéke 3,3 ezer milliárd forint volt, mára azonban 4 ezer milliárd forintra nőtt ez az összeg. A teljes bankjegysorozat cseréjének a költségéről Pataki Tibor, az MNB készpénz-logisztikai igazgatója hétfőn azt mondta, hogy 14-16 milliárd forint körül lesz a teljes költség. A kiadásoknál azonban figyelembe kell venni, hogy a jegybank korábbi tájékoztatása alapján az összeg durván 60 százaléka a régi bankjegyek elhasználódása miatti cserére is elmenne.


Illusztrációnkon új húszezresek vannak.