De most őszintén, mi értelme van napi nyolc órát dolgozni?

Fotó: AFP / LEON NEAL

-

Reggeli kávé helyett több alvásra lenne szükség, rövidebb munkaidővel pedig nemcsak boldogabbak, de hatékonyabbak is lennénk. A svédek már el is kezdtek átállni.


Sokat dolgozni egészségtelen, ráadásul erősen a szabadidő és a magánélet rovására is megy – írja a ScienceAlert. A University College London hatszázezer fős – európai, amerikai és ausztrál adatokkal dolgozó – kutatása szerint a heti 55 óránál többet dolgozók esetében 33 százalékkal nagyobb a stroke veszélye, mint azoknál, akik 35-40 órákat dolgoznak csak. Emellett a túlórák a koszorúér-megbetegedések kialakulásának esélyét is növelik.


„Úgy gondolom, hogy a nyolcórás munkanap nem annyira hatékony, mint amilyennek gondoljuk. Hatalmas kihívás nyolc órán keresztül egy feladatra koncentrálni; hogy ezzel megküzdjünk, szüneteket kell tartanunk. A hosszú munkaidő miatt pedig a magánélet menedzselése is nehéz" – mondta Linus Feldt, a Filimundus nevű appfejlesztő cég vezetője a Fast Company című lapnak.


Hat óra munka, kilenc óra pihenés, kilenc óra szórakozás.

– híres svéd rockszám is lehetne



A Filimundus már 2014-ben átállt a hatórás munkanapra. Cserébe azt kérték az emberektől, hogy munkaidőben ne facebookozzanak, és csökkentsék a koncentrálást csökkentő tevékenységeket. Ugyanekkor határozták el azt is, hogy a meetingeket a lehető legrövidebbre fogják. Az emberek közti konfliktusok csökkentek, mindenki kipihentebb és boldogabb, és meglepő módon a munka is elkészül.


Van, ahol nem túlórázza magát halálra az orvos

Vannak cégek, amelyek még korábban átálltak a hatórás munkanapra. A Toyota egyes egységei például már 13 éve rövidebb munkarendben dolgoznak. A cég svédországi kirendeltségei 25 százalékkal több profitot termelnek, ráadásul az emberek kevésbé akarják otthagyni a céget.

Magyarországon olvasva a híreket teljesen science fictionnek tűnik, hogy orvosi rendelők, klinikák és idősotthonok is bevezették a kevesebb munkával járó rendszert.

A túl sok munka elharapózása ellen a németeknek is volt egy ötletük tavaly. A túlórák megzabolázásárára azt találta ki a munkaügyi miniszter, hogy törvénnyel tiltják meg a munkaidő utáni levelezést. Bármennyire sürgős is a közlendő, a főnökök nem zaklathatják levélben a beosztottjaikat este. A törvényjavaslat viszonylag gyorsan megfeneklett, de egyes német cégek elébe mentek a szabályozásnak. A Volkswagen levelezőrendszere például nem továbbít üzeneteket munkanapokon negyed hét és reggel hét között, hétvégén pedig egyáltalán nem működik.



Nagy bögre kávé helyett

Nem csak a munkaidő lerövidítésével lehet jót tenni a testünkkel. Még a kilences munkakezdést is arrébb kellene tolni, hogy igazán jól érezzük magunkat – mondta Paul Kelley oxfordi alváskutató. A szakértő sarkosan fogalmazott, szerinte a társadalom alvásmegvonástól szenved a kilenctől ötig tartó munkaidő miatt. Minden sokkal jobb lenne, ha csak tízre kellene járni. Ráadásul ezt egyszerűbb megváltoztatni, mint az emberi élet 24 órás ritmusát.