David Bowie azt hitte, lesz ideje még egy lemezre

Fotó: Getty Images / Araya Diaz

-

Öt új szám demóját is felvette az utolsó heteiben. Azt hitte, hónapjai vannak még hátra.


Bowie leghűbb alkotótársa, Tony Visconti a Rolling Stone-nak adott interjúban beszélt először bővebben a vasárnap elhunyt zenész betegségéről és utolsó hónapjairól. Visconti, aki már az 1969-es Space Oddity albumon is dolgozott Bowie-val, a legutolsó Blackstaron is közreműködött, és a zenész néhány nappal a halála előtt hívta fel azzal, hogy tervez még egy albumot.


Miután még tavaly befejezte a Blackstar lemezt, Bowie egy újabb albumot is szeretett volna, és úgy számolt, még lesz ideje felvenni egy teljes lemeznyi anyagot. November óta tudta, hogy a rákbetegsége halálos, de Visconti szerint semmi nem utalt rá, hogy ilyen hamar meg fog halni. „Nagyon izgatott lettem, mert azt hittem, és ő is azt hitte, hogy még legalább pár hónapja hátravan. Nyilvánvalónak tűnt, ha ő ennyire készül egy új lemezre, akkor még marad elég ideje rá. Úgyhogy nagyon gyorsan történhetett minden az utolsó napokban, de erről többet nem tudok.”

Tony Visconti egy évvel ezelőtt szerzett tudomást Bowie betegségéről, amikor a Blackstar lemezen kezdtek dolgozni egy New York-i stúdióban, ahol Bowie már a kemoterápia után jelent meg, amitől a haja és a szemöldöke is kihullott. Nyáron viszont úgy tűnt, javul az állapota, és hat a kemoterápia, de novemberre kiderült, hogy áttétei vannak, és onnantól kezdve már csak az volt a kérdés, mennyi ideje van még hátra.



Addigra Bowie már befejezte a Blackstar felvételeit, és megírta a szövegeket is, de Visconti már előtte is érezte belőlük, hogy Bowie búcsúzik. „Nagyon bátor volt, és ahhoz képes, hogy rákos volt, hihetetlen energiákat tudott mozgósítani. Soha semmi jelét nem mutatta a félelemnek, csak az új lemezzel törődött” – mondta Visconti.

A producer eloszlatta azokat a pletykákat is, melyek Bowie rák előtti egészségi állapotára vonatkoztak, szerinte a 2004-es szívrohama és a másfél évvel ezelőtti rákdiagnózis között nem volt komoly problémája: „Amikor 2008–2009 táján találkoztam vele, még valamennyit hízott is, kimondottan erős volt, egészséges arcszínnel. Egész biztosan nem volt beteg. A szívére valóban gyógyszereket szedett, de rengeteg ötven-hatvanéves ember szed szívgyógyszert, és mégis sokáig élnek.” Sőt, Bowie olyan jól tartotta magát, hogy abban az időszakban még bokszedzésekre is járt.