Dárdaiékat nem lehet legyőzni

Fotó: MTI / EPA / Lukas Schulze

-

A Hertha BSC betonvédelme ezúttal sem kapott gólt, így már hetedik meccsét húzta le vereség nélkül Dárdai Pál megbízott vezetőedző csapata, amely mezőnyjátékos-hiánnyal is küszködött a Köln elleni bajnoki előtt. A hétközi BL-vereséget követően nyert a Bayern, ahogy a Dortmund is – első meccsén azt követően, hogy kiderült: Jürgen Klopp nyáron elhagyja a csapatot.


Bundesliga, 29. forduló:

Hertha BSC–1. FC Köln 0-0 (0-0)

A korábbiakhoz képest remek formában lévő Dárdai-csapat fogadta Lukas Podolski korábbi klubját, az 1. FC Kölnt a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában. A két csapat jelenleg nagyjából azonos játékerőt képvisel, ugyanis a Köln úgy állt a meccs előtt 33 ponttal a bajnokság tizenegyedik helyén, hogy csak gólkülönbséggel előzte a szintén 33 pontos Herthát. Ám a berliniek – akik előzetesen mezőnyjátékos-hiánnyal küszködtek – hatmeccses veretlenségi sorozattal mentek neki a Köln elleni csatának, így kétséges volt, tudnak-e győzni a vendégek.

Egész sokáig nem történt semmi komoly, mígnem az első negyed óra végén Haragucsi kétszer is veszélyesen tört be a tizenhatoson belülre. A berlini japán először kézzel vette le a labdát, másodjára pedig elnyomták, így amilyen gyorsan betört, el is hagyta a büntetőterületet. Ám próbálkozásai élénkítően hatottak a Herthára, Kalou is egyre többször mutatta magát. Egy szögletet követően Langkamp fejelt a kölni kapus kezébe, jól megnyomta ezt a néhány percet a Hertha. A 24. percben a Kölnnek is lett egy helyzete: szabadrúgást íveltek fel fejelésre, de a vendégek focistáját elnyomták, akár büntetőt is lehetett volna adni érte. Ám a bíró nem fújt a sípjába, Dárdaiék megúszták. Az ekkor hibázó Per Skjelbred túloldalt majdnem gólt szerzett: a 30. percben járt a meccs, amikor behúzott jobbról, majd ellőtte ballal. Pattogó lasztija csupán fél méterrel kerülhette el a kaput, amelynek védője már verve volt.



Nem sokkal később Kalou került helyzetbe, ám elnyomták a büntetőterületen belül. Ezért is befújhatták volna a tizenegyest, úgyhogy ebből a szempontból is kvittek voltak a felek. Egyre inkább úgy tűnt, hogy a Hertha a Köln fölé kerekedhet. Ezt jól jelezte egy kontra is, amelyet csak úgy tudott megállítani a vendégek Hector nevű focistája, hogy ellenfelének vállát hátulról két kézzel megfogta és visszarántotta. Csak sárga járt ezért a cselekedetért. A 43. percig kellett várni az első kölni helyzetre, ekkor Dominic Maroh fejelt kapura egy szögletet. Épphogy elkerülte a kaput, de Kraft amúgy is rajta volt. Az első félidőben egyértelműen a berliniek voltak fölényben, támadgattak, de a gól nem jött össze.

A második félidő berlini helyzettel kezdődött: Plattenhardt szabadrúgását Stocker fejelte épphogy mellé. Pillanatokon belül kavargatott megint Haragucsi, majd szöktette Kalou-t. Kicsit hosszan, a kapus ért oda hamarabb, de érett a gól a Herthának. Az 59. percben ismét a japán okozott veszélyt: mellel vett le egy szabadrúgást, ám a lövést elbaltázta ballal, így maradt a 0-0. Több mint tíz perc telt el a következő helyzetig, akkor hárman is betörtek a Herthából a kölni tizenhatoson belülre, de a védelem valahogy képes volt az alapvonalon túlra szerencsétlenkedni a labdát. A Köln kicsit összekapta magát a következő percekre, sorra rúgták a szögleteket, de a berlini betonvédelemnek nem tudtak gólt lőni. Ujah is próbálkozott ezzel, de Kraft kapus kezében landolt gyenge lövése.



A Hertha próbálta megnyomni a hajrát, de láthatóan fáradtak voltak a játékosok. Erre egyébként tett utalást a hét közepén Dárdai Pál is, szerinte kicsit túlzásba vitte a terheléses edzéseket, így ha hétvégén erőnléti gondokkal küzdenek majd, az az ő hibája – mondta. Nos, a Hertha egyértelműen jobb volt, mint ellenfele, ám gólszerzésre már nem jutott energia – a mezőnyjátékos-hiányt pedig jól jelezte, hogy Dárdai mindössze egyszer cserélt. Így viszont a 39 éves magyar vezetőedző csapata már hetedik meccse nem kapott ki, ez a második legjobb sorozat jelenleg a Bundesligában – a Borussia Mönchengladbach kilencnél jár.

Dárdai eddigi legnagyobb próbatétele következik jövő szombaton, amikor 18.30-tól meccsel Münchenben Josep Guardiola csapatával, a Bayernnel.


Dárdai: csodaszép volt a játék, csak a gól hiányzott


Bundesliga, 29. forduló

péntek:
  • Eintracht Frankfurt–Borussia Mönchengladbach 0-0
szombat:
  • Bayer Leverkusen–Hannover 96 4-0 (2-0)
  • Borussia Dortmund–SC Paderborn 07 3-0 (0-0)
  • Hertha BSC–1. FC Köln 0-0
  • 1899 Hoffenheim–Bayern München 0-2 (0-1)
  • SC Freiburg–FSV Mainz 05 2-3 (0-2)
  • FC Augsburg-VfB Stuttgart 18.30
vasárnap:
  • Werder Bremen–Hamburger SV 15.30
  • VfL Wolfsburg–FC Schalke 04 17.30

Dortmund–Paderborn 3-0


Hoffenheim–Bayern 0-2


A bajnokság állása


Lájkolj minket a Facebookon!