Dárdai nem hajlandó találkozni egyik focistájával

Fotó: AFP / Jˆrg Carstensen

-

Nagyon kiakadt a Hertha BSC vezetőedzője azon, hogy Enisz Ben-Hatira nem hallgatott rá és emiatt a tunéziai egy hónapra kidőlt.


Dárdai Pál a válogatott szünet előtt közölte a kisebb sérüléssel bajlódó Enisz Ben-Hatirával, hogy nem ajánlja neki a Kína elleni játékot, mert újabb sérülést szenvedhet. Ben-Hatira végül csak játszott a tunéziai válogatottban, ennek eredményeként pedig egy hónapot kell kihagynia a berliniek középpályásának. A combizomszakadást szenvedett focistával kapcsolatban a 39 éves magyar szakember a Bildnek kijelentette:


Ezen a héten nem akarom látni Enisz Ben-Hatirát, és ezt az orvosi stábunkkal is közöltem. Lehet, hogy rossz ember vagyok, de csak a Paderborn elleni vasárnapi bajnokit követően vagyok hajlandó találkozni és beszélni vele.

A Berliner Morgenposttal azt közölte a magyar labdarúgó-válogatottal vasárnap Görögország ellen 0-0-t játszó Dárdai, hogy a japán Haragucsi Genki lehet majd a tunéziai helyettese a középpálya bal oldalán. A Bundesliga 13. helyén álló Hertha vasárnap a Paderbornt fogadja hazai pályán, Ben-Hatirán kívül két másik sérültje is akad: Tolga Cigerci és Per Skjelbred. Utóbbi még bekerülhet a vasárnapi csapatba.



Szintén a Bildnek nyilatkozott John Heitinga, a holland válogatottal a 2010-es vb-n ezüstérmet szerzett belső védő. Amíg Dárdai a magyar válogatottal edzőtáborozott múlt héten, addig Heitinga is segítette a Hertha szakmai munkáját. A 31 éves játékos elégedetlen helyzetével, mert éppen azért jött a Herthához, hogy sokat játsszon, ehhez képest nem kap túl gyakran lehetőséget. Szerinte az ő tapasztalatával a kezdőben lenne a helye, de elismeri: Dárdai eredményei igazolják a döntéseit.


Dárdai Pállal és Rainer Widmayerrel sokkal jobb lett a hangulat a csapatnál, a fitneszedző korábban hiányzott a klubból. Az elszántságunk az idény elejit idézi.

(via NSO 1, 2)