Dárdai helyett Bernd Storck lett a kapitány

Fotó: MTI/EPA / DEAN PEMBERTON

-

Az Európa-bajnoki selejtezősorozatból hátralévő négy mérkőzésen Dárdai Pál helyett Bernd Storck irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat - közölte honlapján az MLSZ.


Hétvégén rendkívüli ülést tartott az MLSZ elnöksége, amelyre azért volt szükség, mert a Hertha BSC nem járult hozzá ahhoz, hogy Dárdai Pál a német klub mellett a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozzon.

A Hertha 2014 szeptemberében a Magyar Labdarúgó Szövetség kérésére előbb két hónapra, majd decemberében a selejtező sorozat egészére elengedte Dárdait, azzal a kikötéssel, hogy ha az edző feladatköre megváltozik, akkor kezdeményezheti az elengedés visszavonását.

Az MLSZ tiszteletben tartja a Hertha döntését, amelyet azonban jogilag és szakmailag is nehezen indokolhatónak tart, mondta Csányi Sándor szövetségi elnök az mlsz.hu-nak.

Bernd Storckot, aki a hátralévő négy mérkőzésen irányítja a válogatottat, a Dárdai Pál által korábban összeállított szakmai stáb segíti. A német szakembert egyébként Dárdai ajánlására nevezte ki sportigazgatónak az MLSZ.