Dani Alves: Mikor jönnek már rá, hogy a hírnév szart sem ér?

Fotó: Getty Images / Laurence Griffiths

-

A ma esti Barca-Arsenal BL-meccs előtt a Barcelona brazil védője egy brit lapnak beszélt pénzről, hírnévről, a közösségi média lélekölő hatalmáról, és arról, hogy akkor ő most jó vagy rossz védő vajon.


Dani Alves 2002-ben a brazil Bahía csapatától került a Sevillához, majd onnan 2008-ban a Barcelonához. Az elmúlt lassan 14 évben játszott 414 spanyol bajnokit – ennél többet egyetlen külföldi sem tud felmutatni –, kiosztott száznál több gólpasszt (az elmúlt tíz évben csak Lionel Messi van előtte ebben a rangsorban), és nyert öt spanyol bajnoki címet, négy Király Kupát, három-három Bajnokok Ligáját és Klubvilágbajnokságot, és két Európa-ligát (ezeket még a Sevillával). Gyakran felróják neki, hogy jobb oldali védő létére többet van az ellenfelek kapuja előtt, mint a saját tizenhatosa környékén, a tavalyi szezonban mégis ő mutatta fel a legtöbb sikeres szerelést a spanyol bajnokságban.


Nem azért van jókedve, mert sok a pénze


Akkor került a Barcához, amikor a csapat két egymást követő évben nem tudott trófeát nyerni, és mondhatjuk, hogy elévülhetetlen érdemei vannak, hogy a katalán klub azóta megkérdőjelezhetetlenül a világ legjobb csapata. Ma este az Arsenal ellen a Camp Nouban 2-0-s előnyről kezdik a BL-nyolcaddöntő visszavágóját, és minden jel arra mutat, hogy a kupasorozat 1992-es indulása óta ők lesznek az első csapat, amelyik megvédi címét. A Guardian újságírójának, Sid Lowe-nak nyilatkozva, viszont a szigorúan vette szakma mellett Alves sok egyébről is beszélt, amiből világosan kiderül, hogy a brazil focista több mint egy teletetovált sztárjátékos.

„Nincs még egy olyan játékos, mint Alves” – mondta róla Lionel Messi, amikor tavaly a klub nem nagyon akart vele szerződést hosszabbítani. Több csapattársa is nyilvánosan kiállt mellette, mondván, ő a csapat egyik legfontosabb láncszeme pályán – és azon kívül is.


Megpróbálták megállítani edzők és hátvédek is, de ő csak megy előre


„Mindenki azt mondja, hogy könnyű a Barcelonával trófeákat nyerni. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem – mondja Alves. – Pontosabban egyet nyerni könnyű, sokat nyerni már nehéz, mert minden évben jön valaki, aki a helyedre pályázik a csapatban. Ha most kellene választanom, hogy a klubbal nyert trófeák közül melyik a legfontosabb, akkor a tavalyi három győzelmet (bajnokság, kupa, BL) mondanám. Sok volt körülöttem a bizonytalanság, sokan nem bíztak bennem, mégis sikerült. Nekem fontosak ezek a kupák, mert szeretem a munkámat, a fociért élek, a csapatomért, a csapattársaimért. Ha csak magamra gondolnék, akkor semmi hasznomat nem vennék. Ezért nem akarok folyton csak magamról beszélni, hogy én, én, én. Mert akkor egyszerre csak azt venném észre, hogy semmit sem nyertünk. Az pedig katasztrófa lenne.”


Ez pont úgy néz ki, mint egy határozott szerelés


Sokan azt mondják, inkább az a katasztrófa, amit Alves védőmunka címén bemutat. Támadónak képzeli magát, állandóan elől futkározik, elhanyagolja a munkáját. Őt azonban ez a legkevésbé sem érdekli. Sajátos filozófiát vall a védőmunkáról.

„Mi ez a mánia a védekezéssel? Nem lehet többé egy cselt megcsinálni vagy támadni? A francba, hát ezek nélkül dögunalom lenne a foci! Ha védekezel, nem támadhatsz, ha támadsz, nem védekezhetsz? De hát miről szól a futball? A győzelemről. Győzni pedig az a csapat fog, amelyik több gólt rúg. Soha nem az a csapat lesz a győztes, amelyik csodálatosan védekezik. Védekezhettek ti akárhogy, ha nem rúgtok gólt, semmit sem ér az egész” – mondja Alves.


Jó eséllyel gólpassz lesz belőle


Alves maga csinált magából támadó hátvédet, amikor Sevillában kiharcolta, hogy edzője, Joaguin Caparrós egy sorral előrébb játszassa. „Azt mondta, hogy egy védő nem lépheti át a félpályát. Már miért ne léphetné, mondtam neki. A fociban nincsenek határok és nincsenek szabályok. Úgyhogy amikor látta Caparrós, hogy tudok egyszerre támadni és védekezni, áthelyezett a középpályára. Én nem vagyok olyan, mint a többi védő. Ha azt csinálod, amit mindenki más, akkor olyan leszel, mint mindenki más, egy focista a sok közül.


Amikor az embert leigazolja a Barca, megnézik, mik az erényei, de sokkal alaposabban vizsgálják, hogy mik a gyengéi. Ha tényleg nem tudnék védekezni, akkor soha nem vettek volna, és Claudio Bravo nem kapta volna meg a liga legkevesebb gólt kapó kapusának járó díjat. Nem mondom, hogy miattam kapta meg, de azért egy nagyon kicsi közöm nekem is volt hozzá.

A kritikák ma már nem zavarják, sőt, amondó, ha mindig mindenki csak jót mondana róla, a végén még elhülyülne.

„Tudom, hogy sokan nem szeretnek. Azt mindenki bírja, ha jókat mondanak róla, én viszont a rosszat is elviselem, mert elég tökös vagyok hozzá. Tisztában vagyok vele, hogy mikroszkóp alatt élem az életemet, és sokan elfelejtik, hogy ez milyen nehéz. A kritikákat arra használom, hogy még jobban higgyek magamban. Szükségem van a kritikára, mert, ha mindig csak dicséretet kapnék, a végén még teljesen elhülyülnék.”

Alves viszont soha senkit nem bánt szándékosan, akkor sem, ha úgy tűnik, hogy igen. Ha valakinek beszól, mondjuk, a sajtónak „azért van, mert tönkre akarják tenni a focit”. Alves nagyon is el tudja magát képzelni a társadalmi kérdésekben állást foglaló közszereplőként.

„Amikor energiáról, boldogságról, örömről beszélek, azért teszem, mert ezekre szükség van az életben. Ne legyenek keserűek, a világ éppen elég keserű. Nem tudok énekelni, mégis énekelek, mert szeretek énekelni, és nem érdekel, hogy szarul csinálom. Szeretek boldog lenni, és, amikor ezt tönkre akarják tenni, az rettentően elkeserít.”


Szóljon hangosan az ének!


És a nagy leleplezés: „Az emberek azt hiszik, hogy azért vagyok ilyen, mert rohadtul sok pénzt keresek. Sokkal boldogabb voltam, amíg vidéken éltem az apámmal. Miért? Mert akkor még nem tudtam, hogy mennyire elkurvult a világ.”

Alves és az apja egy Juazeiro nevű faluban élt, és a focista ma is egyfajta lelki menedéknek tekinti a helyet. „Odaképzelem magam. Ma mindenki folyton a telefonját bújja, senki sem szól a másikhoz, bele vannak temetkezve a közösségi oldalakba, figyelik, hogy mások mit mondanak róluk. Pedig minél többet tudunk a világról, az annál elkeserítőbb. Nem értem, hogy miért harcol mindenki a pénzért, a hírnévért, a hatalomért. Senki nem veszi észre, hogy a hírnév szart sem ér? Minél több pénzed van, annál több a problémád.”

Ezek szerint létezik még olyan futballista, akit tényleg nem érdekel a pénz, vagy legalábbis tisztában van vele, hogy mire használja?

„Mindenki csak egyre többet akar, és, amikor megkapja, mégsem tud neki örülni. A pénz szükséges rossz, amin szép dolgokat tudok magamnak venni, de boldogságot nem. Az nem pénz és hírnév kérdése. Az emberek címékéket ragasztanak egymásra: ez híres, ez nem, ez gazdag, ez szegény. Számomra a gazdagság nem a pénzt jelenti, hanem azt, ami a fejemben van.”


Dani Alves, divat

Dani Alves a barcelonai divathéten. Van stílusa.


Alves májusban tölti be a 33-at, ami a egy focistánál már a karrierje második fele, pláne egy akkora klubnál, mint a Barca. A brazil még szívesen kipróbálná magát Angliában. „Imádom az ottani hangulatot, a teli stadionokat. Azt, hogy megtapsolnak, ha látják, hogy a beledet kint hagyod a pályán. Hogy nem csak akkor szurkolnak, ha nyersz – vagy még akkor sem. Azt is szeretem, hogy amikor kikap a csapatod, azt mondják „majd a jövő héten nyertek” és nem azt, hogy „egy rakás szar vagytok mindannyian”. Szívesen átélném ezt a légkört személyesen is, nem csak a tévén keresztül.”

A foci után pedig jöhet a civil élet. Alvest vonzza a divat világa, szívesen nyitna egy éttermet, és edző ugyan nem lenne, de gyerekekkel szívesen foglalkozna.

„Talán tudok mondani egy-két dolgot arról, hogyan kell küzdeni a céljainkért. Mesélhetek egy történetet egy srácról, aki elindult egy kis faluból, ami a legtöbb térképen nincs is rajta, nem volt semmije, hogy végül a futball történetének legnagyobb klubjában kössön ki.”


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!