Csúnyán kikapott a Ferencváros a női kézi-KEK-ben

-

HÁTTÉR

Hétgólos vereséget szenvedett hazai pályán az FTC a Midtjyllandtól a női kézilabda-KEK elődöntőjében, a párharc első, vasárnapi mérkőzésén, így szinte kilátástalan helyzetbe került a dániai visszavágó előtt.


Női KEK, elődöntő, 1. mérkőzés: FTC-Rail Cargo Hungaria – Midtjylland (dán) 23-30 (13-15)


A ferencvárosiak – akik 2011-ben és 2012-ben KEK-et nyertek – nagyon idegesen kezdték a találkozót, 0-2-nél szerezték első góljukat, majd a folytatásban is a vendégek akarata érvényesült. Az első félidő gyakorlatilag üldözőversennyé alakult, miután a Midtjylland 7-2-es előnyre tett szert, és Tomoriék innen próbáltak meg felkapaszkodni. A dánok magabiztosak és gyorsak voltak, míg a magyar csapat sokat hibázott. Ezzel együtt a játékrész hajrájában, 9-14 után 13-15-re így is megközelítette ellenfelét a Fradi.

A fordulás után gyorsan egyenlített Elek Gábor együttese, 15-15, majd 17-17 is volt az állás, ezt követően azonban megint ellépett a vendégegyüttes. A dánok német kapusa, Englert rendkívül jól védett, míg a Ferencvárosban Szamoránsky sok ziccert hagyott ki, Szucsánszki és Pena pedig büntetőket hibázott, így a különbség egyre nőtt. Az utolsó tíz percre már hitehagyottá vált a magyar együttes, semmi nem sikerült, és végül hét góllal veszített.

A visszavágót jövő szombaton rendezik.


Szombaton játszották még:
Hypo Niederösterreich (osztrák) – Fleury Loiret (francia) 20-32 (10-18)