Csónakázótó is lesz a Nyugati melleti Podmaniczky utcában

Fotó: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum / H. Szabó Sándor

-

A Népszabadság úgy tudja, hogy a kormány támogatásáról biztosította a Nyugati liget tervet, amely 215 milliárd forintba fog kerülni.


A koncepció részleteit, amelyet a lap egyértelműen Lázár János miniszterhez köt, április végéig kell kidolgozni. A tervek szerint felújítják a Nyugati pályaudvart és az oda vezető vasúti infrastruktúrát, majd a síneket befedik.


Az így létrejövő két szint felső részén újjávarázsolják a Podmaniczky utcát, ahol hatalmas parkot hoznak létre csónakázótóval, telepítenek négyezer fát, létesítenek így egy hatalmas közösségi teret, valamint építenek öt, egymással összeköthető, kulturális célra használható fedett létesítményt, ahol például egy tudományos technikai tárlatot is kialakítanak, egyfajta csodák palotáját - írja a Népszabadság.

Az ötletet eredetileg a milliárdos üzletember, Demján Sándor vetette fel, akinek a Nyugati mellett van a bevásárlóközpontja, a WestEnd, a Ferdinánd híd túloldalán fekvő úgynevezett rozsdaövezetben pedig jelenleg is van ingatlanérdekeltsége, egész pontosan földhasználati jogosultsága. Ezeknek az értékét várhatóan tovább növelnék az újabb fejlesztések.