Csődvédelmet kér a győri futballklub

Fotó: MTI/MTVA / H. Szabó Sándor

-

A Győri ETO FC Kft. a mai napon csődvédelmet kért – tudatta a klub.


A Győri ETO FC Kft. a közvélemény előtt ismert okok miatt a mai napon csődvédelmet kért. A héten kialakult helyzet kapcsán partnereinkkel már felvettük a kapcsolatot, és folyamatosan tárgyalunk a klub jövőjéről

írta honlapján a Győri ETO FC. A klub délután még nyugtatgatta a szurkolóit, hogy az NB I-es együttes és az összes korosztályos csapat pályára fog lépni a következő fordulóban.


A Tarsoly Caba érdekeltségébe tartozó Quaestor-csoport egyik tagja, a Quaestor Invest Befektető Vagyonkezelő és Pénzügyi Tanácsadó Kft. a Győri Audi ETO futballcsapatának tulajdonosa és kiemelt támogatója. A Quaestor-csoport egyik tagja, a Quaestor Financial Hrurira Kft. kedden jelentett öncsődöt, ami nyilvánvalóan kihat a csoport többi részére is, így a győri futball jövője is veszélybe került.


A héten a szakmai munka a megfelelő módon folyt, Miriuta László és az első csapat mindennap a tervezett edzéseket megtartotta, akárcsak az utánpótlás-együttesek edzői is. Fontosnak tartjuk, hogy a kialakult helyzet áttekintését követően már a lehetséges megoldásokat előkészítve tegyünk bejelentéseket akkor, amikor azok vállalhatóak és hitelesek

– írta még délután a klub. Arra kérték a nézőket, hogy minél többen menjenek ki a meccsekre. Néhány órával később pedig csődvédelmet kért a Győri ETO FC.


Pénteken a Hír24 arról számolt be, hogy információik szerint Tarsoly Csaba lemondott a Magyar Labdarúgó-szövetségben betöltött alelnöki posztjáról. A lap úgy tudja, hogy a Videoton tulajdonosa, Garancsi István lesz az utódja. Garancsi a Napi Gazdasági 2014-es listáján a 23. legbefolyásosabb magyar üzletember volt, a Magyar Természetjárók Szövetségének is az elnöke. Ebben a decemberi cikkünkben elmeséltük, mi köti össze őt Orbán Viktor miniszterelnökkel: a foci szeretete és a pénz. Tarsolynak nem ez lenne az első címe, amelyről cégcsoportja brókerbotránya miatt lemondott: csütörtökön megvált győri díszpolgári címétől.


A Buda-Cash brókerbotránya is megroppantott egy sportcsapatot: a Békéscsabai AC azóta már törölte nevéből a Buda-Cash nevét – írja a Borsonline. Tóth Sándor, a Békéscsabai AC ügyvezető elnöke a lapnak elmondta: „A költségvetésünk 50 százalékát nyújtó önkormányzat nem veszi le a kezét rólunk, ráadásul, amint elkészül majd a 2014. évi városi zárszámadás, további hétmilliót kapunk. A brókercég pótlására csabai vállalkozásokkal tárgyalunk.” Itt sportol egyébként a fedettpályás Európa-bajnok súlylökő, Márton Anita, valamint az Eb-n 60 méteres gátfutásban 7. Baji Balázs is.

Lájkolj minket a Facebookon!