Csodás életem van, úgyhogy elmegyek az Iszlám Állam ellen harcolni

Fotó: AFP / UYGAR ONDER SIMSEK

-

Egyre több nyugati csatlakozik az Iszlám Állam elleni harchoz a kurdok oldalán. Sokan még fegyvert sem fogtak életükben, mégis a családot hátrahagyva útnak indulnak. Másoknak pedig a jól megszokott háború hiányzik. Az újdonsült harcosok egyáltalán nem mindenki szemében hősök.


Kész vagyok meghalni az Iszlám Állam elleni harcban

– mondta egy 54 éves brit nagyapa, majd fogta magát, eladta vagyontárgyait, és unokáit hátrahagyva elindult segíteni a kurdoknak az Iszlám Állam ellen. A sofőrként dolgozó férfinek, aki szabadidejében tacskók mentésével foglalkozott, semmilyen katonai tapasztalata nincs, de mint a brit Independentnek mondta, nem bírta tovább nézni, amit a terroristák az ártatlan civilekkel tesznek Szíriában és Irakban.

A 2007-ben szívrohamon is átesett férfi először a neten nézett utána, mit tud tenni, ott vette fel a kapcsolatot a Dwekh Nawsha (magyarul Önfeláldozók) nevű keresztény fegyveres csapattal, akik végül fogadták őt Irakban. A Dwekh Nashwa abban a pár keresztény faluban van jelen a térségben, amelyek nem kerültek az Iszlám Állam kezébe.



Ehhez a szervezethez csatlakozott egy szintén brit kidobó is, akinek amúgy építőipari vállalkozása is volt egykor, ő a MailOnline-nak úgy fogalmazott:


Tavaly nyáron néztem a felvételeket a Szindzsár-hegyről. Azt gondoltam, hogy jó életem van, egy csodaszép házam, és gondoltam, itt az ideje segíteni másoknak. Nem volt különösebb kívánságom, hogy melyik csapathoz csatlakozzak. Csak segíteni akartam.

Kettőjük története is mutatja, hogy noha nem tömeges a jelenség, de egyre többen csatlakoznak az Iszlám Állam elleni harcokhoz, főként az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és Ausztráliából, de van köztük olasz és görög állampolgár is. A Dwekh Nawshának például márciusban 200 embere volt, ebből hatan nyugatiak, de vezetőjük állítólag mintegy 900 másik nyugatival áll kapcsolatban, akik harcolnának az oldalukon.

Rajtuk kívül Szíriában és Irakban segít a harcokban mások mellett egy építőipari vállalkozó, beállt a csatába A Karib-tenger kalózai című film egyik szereplője, és viszonylag sokan érkeznek brit és amerikai veterán katonák is.


Széttagolt harcok

Önálló Kurdisztán nem létezik, az Irak-Irán-Szíria-Törökország határvidéken élő kurdok Irak északi régiójában kaptak autonómiát. Amellett, hogy függetlenségükért küzdenek, az Iszlám Állam előrenyomulása ellen is harcolnak. Az iraki keresztényeket védő Dwekh Nashwán kívül több kurd fegyveres formáció létezik, a Peshmerga lényegében Iraki Kurdisztán katonasága, az YPG (Kurd Népvédelmi Egység) pedig egy észak-szíriai katonai szárny.

Az angol nyelvű média tudósításaiból három ok rajzolódik ki, ami miatt ezek az emberek csatlakoztak a különféle kurd erőkhöz. Az egyik a keresztény kötelességtudat, a másik, ami ehhez nagyon szorosan kapcsolódik, hogy segíteni akartak azokon a szerencsétlenül járt civileken, akiket az Iszlám Állam katonái terrorizálnak, kínoznak, megerőszakolnak, illetve akiknek a családtagjait, barátait megölték.

Egy 52 éves bostoni férfi, akit Irakban csak Grimnek neveznek úgy nyilatkozott a Guardiannek:


Gyilkosok és erőszaktevők ellen harcolunk, akik ketrecbe zárt embereket gyújtanak fel, másokat pedig lefejeznek. Ez nem egy civilizált hadsereg. Ezek állatok.

A harmadik oka az ilyen döntésnek ennél sokkal prózaibb: maga a harc lehetősége.

Adrian Bonenberger író, aki az amerikai hadsereg gyalogosaként megjárta Afganisztánt, a Guardiannek azt nyilatkozta, hogy a veteránok nagy része csak a háborúskodáshoz ért. Amikor hazatérnek, nem találnak munkát, hiszen általában nem képzettek, és a társadalomba is képtelenek visszailleszkedni. Ilyenkor egy megoldást látnak csak, ha visszatérnek a harchoz.

A nyugati veteránok közül többen ráadásul poszttraumás stressz szindrómában szenvednek, így a hadsereg nem engedi vissza őket a frontra. Ezért keresnek más megoldásokat. Egy 24 éves korábbi tengerészgyalogos, akit Afganisztánban vetettek be 2012-ben, de aztán nem engedték újra háborúba, azt mondta a Washington Postnak:


Nem tudok többé a békeidőhöz igazodni. A harcnak nincs még vége számomra. Úgy érzem, sosem lesz az életemben egy célom se.

A Szíriába és Irakba vezető utat, csakúgy mint a már említett brit nagyapa, mindenki az interneten találja meg, azon belül is leginkább a Facebookon és a Twitteren. Az első nyugati csatlakozók még kurd harcosoknak, szervezeteknek írtak a közösségi oldalakon, ilyeneket pár perces keresés után lehetett és lehet találni.


Ma már ez is egyre profibban működik: egyre több szervezet direkt a nyugati közvélemény informálására hozott létre angol nyelvű oldalt (köztük az iraki Peshmerga FRAME, vagy a szíriai YPG külföldi toborzó szárnya, a Lions of Rojava), ahol szintén utol lehet őket érni, valamint a kimenni készülő önkéntesek is készítettek ilyen csoportokat, fórumokat.

Utóbbiról az egyik szervező úgy nyilatkozott, nem akart egyedül utazni, ezért keresett társakat, rövid idő alatt pedig kéttucatnyi veterán összejött, akik hamarosan együtt indulnak el Irakba.


Nem mindenki szerint hősök

A Dwekh Nawsha, és általában a helyi keresztények hálásak az érkezőknek, de nem minden kurd fogadja őket kitörő örömmel. Mivel sok nyugati önkéntesnek semmilyen katonai tapasztalata nincs, a helyiek szerint csak azért mennek hozzájuk ki, hogy a Facebook-oldalukon gyűjtsék az elismerést, vagy azért, mert keresztesháborúnak vélik az Iszlám Állam elleni harcot, pedig az a kurdoknak „csak” egy háború az otthonukért.

Sőt, néha még otthon sem gondolják hősnek őket. A Karib-tenger kalózaiban is játszó manchesteri színész, Michael Enright a Kurd Népi Védelmi Bizottság tagja Szíriában. Őt még egy korábbi amerikai katona társa is azzal vádolja, hogy csak azért csinálja az egészet, hogy eladhassa a történetét a sajtónak, ráadásul szerinte a színész „mentálisan instabil”.


Szíria, fegyveres nyugati önkéntesek harcolnak az Iszlám Állam ellen, ISIS


Enright egyébként még egyszer sem találta magát éles helyzetben, ő a tökéletes példája annak, hogy nem mindenki lesz harcos, aki kimegy. A Dwekh Nawsha civiljeit be sem vetik a harcokban, az asszír keresztények csak a védelem második vonalában kapnak helyet a többségében muzulmán pesmergák alkotta frontvonal mögött. A korábban említett kidobó például az építőipari múltja miatt Ninive tartomány építési projektjeit felügyeli.

A veteránok a civilekkel szemben viszont már nagyobb segítséget jelentenek, ami már abból is látszik, hogy a zsoldosként is bevetik őket Szíriában. Szakértelmükre ugyancsak támaszkodnak, vagy legalábbis támaszkodnának. A hivatalos pesmerga erők egy tisztje, Khalid Hamzo arról beszélt, hogy nagy szükségük lenne tüzérségi szakértőkre. Egyszer engedélyt kapott rá, hogy két idegent bevessen a frontvonalon, hogy rájöjjenek, miért nem robbannak az aknavetőik, de ők sem jöttek rá, csak az internet segítségével.

A helyiek azt is mondják, reklámnak jó, hogy ott vannak a nyugatiak, és talán nagyobb támogatást is kapnak emiatt, de az még jobb lenne, ha nem emberek, hanem fegyverek és nehéztüzérség érkezne.

Hivatalos számot lehetetlen mondani arról, hányan választják az Iszlám Állam elleni harcot. Egyes pesmergák például hivatalosan nem is ismerik el, hogy nyugatiak lennének közöttük, azaz nullára teszik a számot, egy másik pesmerga vezető viszont azt mondja, figyelik a külföldieket, akik csatlakoznak hozzájuk, és értesítik erről az anyaországukat is, de ennél többet nem árul el.