Csodaló áll rajthoz az ügetőn

Fotó: Adrián Zoltán

-

Harminc éve nem volt a hazai mezőnyben ennyire gyors ló, mint aki szombaton versenyez a Kincsem Parkban. A nemzetközi szinten is jegyzett Underpaid Hanovert Svédországban vásárolta Ruttkai József istállótulajdonos. A 7 éves ügető ló már megszokta a magyar klímát, sokat hempereg, jókedvű és hihetetlen iramot diktál.


Eddig 61 millió forintot keresett gazdáinak Underpaid Hanover – erre az összegre a világ más részein is felkapják a fejüket, a hazai lóversenysportban annál inkább.

A Köztársasági díjért szombaton 2400 méteren versenyez, futama fél 6-kor startol a Kincsem Parkban.

A csodamén Svédországból érkezett, ahol csúcstartó lett, Norvégiában is sorra nyert versenyeket középtávon. Underpaid Hanover az európai mezőnyben ismert név, eladásáról a svéd sajtó is beszámolt.

A Kincsem Parkban azt mondják, évtizedek óta nem láttak hozzá hasonló képességű magyar istállóban versenyző ügető lovat. A Turf szaklap szerint eddigi eredményei alapján a valaha volt egyik, ha ugyan nem a legjobb tenyésztésű ló a Kincsem Parkban.



Aki átfordul, nyerni fog

Underpaid Hannover Pennsylvaniában, a világhírű Hanover Shoe farmon született 2009-ben. Rutkai József hozta Budapestre két hete. Sok pénzébe került, a vételárat a VS.hu-nak se árulta el, de erről nem is szoktak a lovin beszélni. Piaci információink szerint ugyanakkor egy hasonló kaliberű lóért több tízezer eurót is elkérhetnek.


A svéd tulajdonosok is csak nagy nehezen váltak meg tőle. Végül visszakoztak volna az üzlettől, de a pénz a lehető leghamarabb a számlájukra került, akkor már nem tehették meg – avatott be a lóvásár részleteibe az istállótulajdonos. Björn Gopp, a világhírű svéd hajtónak köszönhető, hogy Magyarországra került. „Tíz éve mondogatom neki, ha lát egy igazán jó lovat, azonnal szóljon. Néhány hete találkoztunk Franciaországban egy vásáron, a hazaúton mesélt róla” – mondta Rutkai.

Underpaid Hanover az első napokban nem tűrte a karámot. Meg is szökött onnan, de gazdája megérti: csajozni ment a szomszédba, hiszen érett csődör. „Nem egy bolond ló, nagyon intelligens és játékos. Délután három-négyszer is meghempereg a fűben. Az idomárok úgy tartják, amelyik ló át is fordul, az nyerni fog. Ő többször is átfordult.”


Rutkai József legdrágább lovával


Hazai ellenfél nélkül

A hazai ügetőmezőnyben 1 perc 15 másodperces kilométeridő alatt nem futnak lovak, aki ilyet tud, garantáltan nyerő. (Az ügetőn az a mérce, a ló mennyi idő alatt teljesít egy kilométert.)

Underpaid Hanover legjobb ideje 1 perc 10,4 másodperc. Összehasonlításul: a 2016-os magyar ügetőderby győztese, Time To Say Godbye 1:18, 9 másodperccel győzött 2600 méteren.

A Köztársasági díj nemzetközi verseny, a futam favoritja a szlovén Romi Mms, aki Bécsben 1:11,4 másodpercet futott, úgyhogy látványos küzdelem várható.

Finisben a legerősebb

A szombati versenyen Fazekas Imre rekorder magyar hajtó, 32-szeres magyar ügetőbajnok, egy igazi ikon fogja vezetni, aki eddig 1525 győztes futamot abszolvált.


Underpaid Hanovert kifejezetten jó fejű lónak tartja, aki könnyen kezelhető, jól lehet vele taktikázni. Az idomár eleinte még érzett benne némi merevséget, de úgy látja, amint megszokta új lakhelyét, hamar bemelegedett, feloldódott, tréning közben kíváncsian figyelt, és láthatóan élvezte.

Fazekas a VS.hunak stratégiáját is elárulta. „Mivel nem egy rohanó típus, várásra kell hajtani. Hagyni kell, hogy a vezető ló elmenjen, ő a finisben a legerősebb.”



1 millió a győztesnek

Fazekas Imre szerint 2-3 verseny alatt ki fognak derülni Underpaid Hanover képességei. Ha beigazolódik a várakozás, nemzetközi versenyekre is érdemes indítani.

Rutkai József abban bízik, még három évig tud versenyezni, azt követően fedezőménként lesz az istálló hasznos tagja.

A Köztársasági díjért induló futam összdíjazása 2 millió forint. Ezt az első öt helyezett között osztják szét, a győztes jutalma 1 millió forint.