Csipes Tamarával indul Rióért Kovács Katalin

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Tamás / MTI/MTVA / Kovács Tamás

-

A háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kovács Katalin egyesben és Csipes Tamarával párosban is rajthoz áll majd a hazai válogatóversenyeken, és feltett szándéka, hogy bekerüljön a riói játékokra utazó magyar küldöttségbe.


A 31-szeres világbajnok versenyző kislánya megszületése után tavaly ült vissza a hajóba, és ugyan 2015-ben nem jutott ki a vb-re, idén edzőjével, Csipes Ferenccel az a célja, hogy újra a csapatba kerüljön. Csipes Tamarával öt éve már versenyeztek együtt, és Kovács Katalin most úgy érzi, ez az egység újra eredményes lehet.

„2011-ben eveztünk együtt Tamival, most két hete mind a ketten úgy szálltunk ki a hajóból, hogy sokkal jobb volt érzésre, mint akkor, amikor korábban így összeültünk” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a sevillai edzőtáborban a Honvéd kajakosa.


Nemrég múlt 40:

A NŐCI, HA NEGYVEN󾌵󾔖󾔑A nőci, ha negyven, még gondos a sminkje,a nőci, ha negyven, aligha riszál,a nőci, ha negyven, má...

Posted by Kovács Katalin Official on Sunday, 28 February 2016

Egyesben Kovács Katalin egy vadonatúj hajóval indul az idén, amelyet kifejezetten a riói körülményekhez fejlesztettek ki. Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző szerint a tapasztalt versenyző könnyen megszokja majd az új eszközt. „Direkt a riói olimpiára tervezték, az a lényege ennek a hajónak, hogy stabilabb a vízen, és azokat a hullámokat, amelyek ott előfordulhatnak, kiküszöböli” – mondta Hüttner, a sevillai edzőtáborozás irányítója.


Csipes Tamara lesz a párja


Kovács Katalin új párja, Csipes Tamara kokainfogyasztás miatt korábban több hónapos eltiltást kapott, azt letöltve tavaly augusztusban, az országos bajnokságon tért vissza.


Az olimpiára a hazai válogatóversenyeken keresztül vezet az út, az első ilyen versenyt május közepén rendezik Szegeden. Magyarországnak jelenleg öt női kajakos kvótája van, a tavasz folyamán még egy gyűjthető.