Csipes Tamara legyőzte Kozák Danutát a szolnoki tájékoztató versenyen

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

Tavalyi eltiltását követően győzelemmel tért vissza kajak egyes 500 méteren Csipes Tamara. A BHSE világbajnoka szombaton, az idénynyitó szolnoki tájékoztató versenyen legyőzte a szám olimpiai bajnoki címvédőjét.


A magyar szövetség beszámolója szerint bár a mezőnyből hiányzott Kárász Anna, Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina és Kovács Katalin is, Csipes remek pályát evezve győzte le Kozákot.


"Bár tavaly el voltam keseredve, most utólag azt tudom mondani, hogy jót tett nekem a kihagyás" - mondta Csipes Tamara, aki 2015 tavaszán megbukott a drogteszten, ezért több hónapos eltiltást kapott.

"Már tavaly leszögeztem, az idén számomra elsődleges feladat az, hogy Szabó Gabival párosban jól szerepeljünk. Ettől függetlenül ez a verseny megmutatott egy-két hiányosságot, például azt, hogy nem aludhatok el a rajtnál. Igaz, én még küzdök a visszaállással, hiszen Gabival nemrégiben tértünk haza a floridai edzőtáborozásból, ezért egy kicsit nehézkesebb minden. De nem ez a verseny a lényeges, hanem a májusi válogató" - mondta a második helyen záró Kozák Danuta.

Férfi K-1 1000 méteren a tavaly ugyancsak eltiltott, világbajnoki bronzérmes Dombvári Bence fölényesen nyert, ahogyan K-2 200 méteren a vb-címvédő Tótka Sándor, Molnár Péter páros is. Női C-1 200 méteren Devecseriné Takács Kincső ért a célba elsőként csapattársa és nagy riválisa, a szintén győri Lakatos Zsanett előtt, C-2 1000 méteren pedig Vass András és Bodonyi András duója győzött.

A tesztverseny vasárnap folytatódik, az első olimpiai válogatót három hét múlva rendezik Szegeden.