Csigalassúsággal mászik ki az építőipar a gödörből

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

A meglévő projektek elmaradtak a tavalyihoz képest, az új szerződések száma viszont nőtt.


Az építőipar teljesítménye májusban közel 27 százalékkal elmaradt az egy évvel ezelőttitől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az épületek építése 4 százalékkal, az egyéb építményeké 44 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékben az út- és vasútépítő vállalkozások termelése maradt el a tavalyi májushoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar termelése 0,8 százalékkal emelkedett májusban a szezonálisan kiigazított adatok szerint.

A meglévő építési projektekre vonatkozó szerződések hó végi áttekintéséből kiderül, hogy tavaly májusban 10 és fél százalékkal több építési művelet volt folyamatban. Ezen belül az épületek, leginkább ipari épületek építése közel 60 százalékkal nőt, viszont az egyéb építményeké közel 32 százalékkal csökkent. Az új tervek elindításában növekedést figyeltek meg: 15 százalékkal többen kötöttek szerződést az előző évi hónaphoz képest. Ezen belül épületek építésére 22 százalékkal, egyéb építmények, leginkább útépítésre 12 százalékkal többen szerződtek.

Az adat azt mutatja, hogy az építőipar lassan "kifelé kászálódik a gödörből" - mondta Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője, hiszen a szezonálisan kiigazított adatok szerint májusban az előző hónaphoz képest emelkedni tudott az ágazat termelése. A folyamat lassú lesz, de érezhető erősödést hoz majd az építőiparban, ha felgyorsul az uniós források lehívása és felhasználása.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint bár az ágazat jelentős mínuszban van, az épületépítési szerződésállomány alapján a következő időszakban megkezdheti ledolgozni hátrányát. Emellett látszik az is, hogy átalakul az építőipar szerkezete, a lakásépítéseket is magában foglaló épületépítési alágazaté lesz a főszerep.

Az ágazatban jövőre várható bővülés, a harmadik negyedév végén és a negyedik negyedévben már jobb számok jöhetnek az építőiparból - mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. Az épületépítések hó végi szerződésállománya tavaly szeptember óta minden hónapban növekedett éves szinten, ami a későbbiekben javíthatja a mutatókat, ugyanakkor csaknem egy évre van szükség, hogy ez meglátszódjon az összteljesítményen - vélekedett.


Az építőipari ágazat jelentős mínuszban van, a következő időszakban megkezdheti ledolgozni hátrányát


A termelés visszaesését részben az uniós forrásból végzett 2015. év végi munkák befejezése okozza, másrészt a tavalyi májust megelőzte egy 30 százalékos áprilisi visszaesés.

Elemzők szerint nem okoztak meglepetést az építőipari termelés májusi adatai, éves alapon továbbra is jelentős a visszaesés. Szerintük már vannak biztató jelek az építőipar növekedésére, ilyen a májusi bővülés az előző hónaphoz képest, illetve a megkötött új szerződések növekedése. A növekedési folyamat lassú lesz, de érezhető erősödést hoz majd, ha felgyorsul az uniós források felhasználása.Emellett látszik az is, hogy átalakul az építőipar szerkezete, a lakásépítéseket is magában foglaló épületépítési alágazaté lehet a főszerep.