Csernobil óta nem volt ilyen katasztrófa Ukrajnában

Fotó: MTI/EPA / Markiian Liszejko

-

Lemberg közelében leomlott és meggyulladt Ukrajna legnagyobb hulladéklerakója, és rendkívül veszélyes anyagok kerültek a környezetbe. Andrij Szadovij polgármester az államfőhöz és a miniszterelnökhöz fordult azzal a kéréssel, hogy hirdessenek rendkívüli ökológiai vészhelyzetet a nyugat-ukrajnai megyeszékhelyen és a két mellette lévő kistelepülésen.


A 26 hektáron elterülő hatalmas, néhol hatvan méter magas szeméthegyen történt csuszamlásban legalább egy ember meghalt.

Petro Porosenko államfő előző nap tárgyalt az ottani helyzetről a lembergi polgármesterrel, és a hírportálok szerint úgy reagált a kérésére, hogy a „szemetet el kell takarítani, és nem kell nagy politikai ügyet csinálni belőle”.

Az ukrán médiában napok óta vezető téma a Lembergtől mindössze néhány kilométerre északra fekvő hribovicki hulladéklerakóban történt baleset és annak következményeinek felszámolása. Ukrán környezetvédők arról beszélnek, hogy az 1986-os csernobili nukleáris baleset óta ez az ország legsúlyosabb ökológiai katasztrófája, amely nagyon komoly természeti károkat vonhat maga után.


Veszélyes hulladékot tárolnak

Egy lembergi lakótelep tőszomszédságában lévő szeméttelepet még a szovjet időkben, 1959-ben hozták létre. A szeméttelepen veszélyes hulladékot is tárolnak, egyebek mellett fáradt transzformátorolaj feldolgozása közben keletkező savas kátrányokat is. Ezeknek 85 százalékos a kénsavtartalmuk, a vegyület összegyűjtése és elszállítása pedig szinte lehetetlen, mert a sav tökretesz minden berendezést vagy munkagépet, amellyel érintkezik. Egyes szakértők szerint ennek a hulladéknak a veszélyessége a radioaktív anyagokéval vetekszik.


Négy embert temetett maga alá

A szeméttelepen először múlt hétfőn csaptak fel a lángok, majd tűzoltás közben megcsúszott a szeméthegy, és négy embert – három tűzoltót és egy ökológust – temetett maga alá. Korábbi jelentések szerint egy holttestet már megtaláltak.

Helyszíni jelentések alapján a környező kistelepüléseket sűrű fehér, mérgező felhő borította be, amely egészségkárosító, köztük rákkeltő anyagokat tartalmaz. A helyi hatóságok az ott élők kitelepítésére készülnek, a katasztrófavédelem szakértői szerint ugyanis a hulladék még hónapokig parázslani és füstölögni fog.

Közben a megyei vezetés szerdai közlése szerint újabb hatalmas repedés keletkezett a hulladékhegyben, és újabb omlás történhet. A repedés a hatalmas szeméthalmon mintegy 80 méter hosszú, másfél méter széles, mélysége pedig 2,5 méter.