Csend tulajdonképpen nem is létezik

-

Amerikai kutatók kiderítették, hogy még a Mariana-árok legmélyén is zaj van. De ha még csak ott lenne. Valójában mindenhol van valami, ami zúg, zizeg, rikácsol. Ilyen a világ, ha zajokból rakjuk össze.


Challenger Deep (-11000 méter)

Az év nagyobbik része nem alkalmas arra, hogy a csendről felvételeket készítsenek. Az arra járó hajók és a tájfunok telezajongják a tengert – mint arra a NOAA vizsgálata rávilágított. Mivel a forgalom még nyáron a legkisebb, és az időjárás is nyugodtabb, a kutatócsoport végül 2015 júliusában telepítette a Mariana-árok mélyére a titániumból készült, nyomásálló hidrofonját, amely 23 napnyi felvételt rögzített. Ebből kiderült, hogy az óceán legmélyén akkor sincsen csend, amikor annak kellene lenni. Hallgassanak bele.



A tenger (0 m)

Az óceánról mindenki tudja, hogy morajlik. Ezer környezeti felvétel van, amin meg lehet hallgatni, mindenféle vizek hogyan csapódnak a világ különböző partjaihoz. A legjobb a Virginia Egyetem Earth Recordings oldala, ahol a patakcsobogástól az Atlanti-óceán hangjaiig mindent meg lehet találni. Arra pedig, hogy a zaj létrejöttéhez partra sincs szükség, David Rothenberg Maui mellett felvett bálnahangjai szolgálnak például. (A Pitchforkon további tíz tengeri vagy ahhoz köthető zajlemezt találhat.)



Atacama sivatag (800-1000 méter)

A sivatag messze nem olyan lakatlan, amilyennek elsőre tűnik, és egyáltalán nem csendes hely. Fúj a szél, rovarok neszelnek, aztán a szél is fúj. Ideális csend, ahogy azt elképzeljük, ott sincs. És ha azt hinnék, hogy csak az Atacama sivatagban van zaj, lentebb belehallgathatnak Chris Watson és Marcus Davidson oázisi éjszaka felvételébe.




Szumátrai esőerdő (nagyjából 500 méter magasan)

A lakott területeken természetesen nincs csend. Ahol nem autók, villamosok és mechanikai zajok töltik meg a világot – városi felvétellel tele a SoundCloud –, ott az állatok beszélnek. Az orangutánok például határozottan hangosak Borneó dzsungeleiben a sziamangokhoz képest, pedig ők is csendes, félénk állatoknak tűnnek.



Himalája (2500-3000 méter)

Az ember azt várná, hogy felfelé haladva egyszer csak eltűnnek a zajok, de a 2500-3000 méteren még hatalmas a buli. A lenti felvétel a nepáli Langtang Nemzeti Park alacsonyabb területein készült.



Peru (5470 méter)

Háromezer méterrel feljebb még mindig vízcsöpögést és szélzúgást lehet gyűjteni, és persze népzenét, kutyaugatást, madárhangokat – ott még bőven laknak emberek. A lenti, Gustavo Valdivia and Tomás Tello által készített ötödik felvételben (az Aqua de Phinaya címűben) nem is a csobogás az igazán érdekes, hanem hogy ez a globális felmelegedés hangja . A 44 négyzetkilométeres területű Quelccaya-gleccser olvad, ami 1978 óta húsz százalékkal visszaszorult, és az olvadás üteme folyamatosan gyorsul.



Cho Oyu (8201 méter)

A Csomolungmáról nem sikerült olyan felvételt találni, ami alá ne kevertek volna túl sok zenét. Ott eleve inkább arra koncentrálnak a hegymászók, hogy ne haljanak meg. A világ hatodik legmagasabb csúcsáról, a nepáli Cho Oyuról viszont van környezeti felvétel, amit a Biosphere néven alkotó Geir Jenssen a polgári nevét használva adott ki. A zenész 2001-ben mászta meg, az expedíciójából egyedüliként a csúcsot. (Ha a lent beillesztett lejátszó nem működne, Bandcampen is meghallgatható az album.)



Ionoszféra (85-600 kilométer magasan)

Ha feljebb megyünk a legmagasabb hegyeknél, érdemes frekvenciatartományt is váltani, így nem csak szélzajokba hallgathatunk bele, hanem sokkal izgalmasabb dolgokba. Az ionoszférában zajongó villámokat a 3 és 30 kilohertz közé eső nagyon alacsony frekvencián lehet hallani. A fütyülő hangokat villámok okozzák, de ugyanebben a frekvenciatartományban lehet még sípolásokat és a madarak csiripelésére emlékeztető, napfelkelte után hallható reggeli kórust is fogni. Ilyen felvételekből az Archive.orgon találnak még többet.


Ilyen fütyülő hangok nem csak a Föld felső légkörében vannak, a Voyager 1 és 2 űrszondák a Jupiter légköréből is vettek hasonló jeleket. De mielőtt az űrbe kiérnénk, még van egy emberlakta hely, ahol nincs csend.



Nemzetközi Űrállomás (átlagosan 400 kilométer magasságban)

A hihetetlenül népszerű Chris Hadfield űrhajós vette fel az ISS fedélzetén azt a rövid klipet, amely segít megérteni, hogy milyen lehet az űrállomáson tartózkodni. Az nehezen hihető, hogy minden annyira hangos, mint a lent lejátszható felvételen, de az biztos, hogy teljes csend nem lehet egy olyan helyen, ahol a hűtés, a műszerek, a számítógépek a nap huszonnégy órájában folyamatosan tepernek.



Az űr (gondoljon egy számra, annyi kilométer)

A nyolcadik utas: a Halált reklámozták azzal a mondattal, hogy „az űrben nem hallatszik a sikoly”, ami teljesen igaz. Ráadásul nagy hülyeség az űrben levenni a sisakot és hallgatózni. Más spektrumban viszont lehet érdekes hangokat fogni. A NASA és egyetemi partnerei időnként adnak ki olyan felvételeket, amelyeket különböző űreszközeik készítettek. A Jupitert például a Cassini- és a Voyager-szondák is meglátogatták. (Vigyázat, a lenti listában van egy dobozgitáros tudományos sláger is!)



Hát sehol sincs csend?

A zajok teljes hiánya valójában nem magasságtól vagy az emberek és állatok lakta helyektől való távolságtól függ. Emberi leleményre van szükség ahhoz, hogy kiszűrjünk minden zajt okozó tényezőt. Akusztikával, hangtechnikával foglalkozó vállalatoknak azonban van olyan rugós talapzaton álló, piramis vagy tetraéder formájú szivacsokkal borított falú hangszigetelt szobájuk, amelyekben tényleg csend van. A bent lévők által keltett zajok eltompulnak, esélyük sincs visszaverődni a hangokat elnyelő borítású falakról. A Phillips laboratóriumában be is vittek egy ilyenbe, az egyik legijesztőbb hely volt ahol jártam. A teljes csend rövid idő alatt képes az ember agyára menni. Ahol vannak neszek, ott van élet, az a természetes.