Cseh László riválisa négy aranyérmet remél

Fotó: MTI / AP / Matt York

-

Michael Phelps 18-szoros olimpiai bajnok amerikai úszó négy aranyérmet akar nyerni a riói ötkarikás játékokon.


A 31 éves versenyző a német Die Weltnek adott interjúban elmondta, hogy egyéniben három, váltóban egy elsőségre tör. „Nincs kedvenc számom. Négy aranyat szeretnék összesen, de az nem segít, ha elmondom, melyik számban, mert ha megnevezném, akkor az még nagyobb nyomást tenne rám” – mondta Phelps.


Az úszó az orosz doppingbotrányról is beszélt, és kijelentette, hogy elítéli a tiltott szerek használatát. Jó lenne, ha egyenlő esélyekkel indulhatna mindenki, de sajnos mindig lesznek, akik próbálkoznak” fogalmazott.

Phelps hozzátette, hogy őt is rendszeresen ellenőrzik, idén havonta kétszer-háromszor vettek tőle vér- vagy vizeletmintát. Úgy véli, talán éppen ő az a sportoló az olimpiák történetében, akit a legtöbbször ellenőriztek.