Cseh László nem szavazott Kiss Lászlóról, mert meg sem hívták

Fotó: MTI / Kovács Anikó

-

A világbajnok úszó közösségi oldalán cáfolta, hogy részt vett volna a kapitány sorsáról döntő megbeszélésen.


A kétszeres világbajnok úszó, Cseh László a saját Facebook-oldalán kitett bejegyzésben cáfolta az úszószövetség azon közleményét, mely szerint ő is jelen volt azon az elnökségi ülésen, amely Kiss László szövetségi kapitány sorsáról volt hivatott dönteni.

„A Magyar Úszó Szövetség vezetősége 2016. 04. 06-án megbeszélést tartott, erre meghívót nem kaptam, ezért tévesek azok a sajtóban megjelent információk, hogy részt vettem volna a megbeszélésen” – írta ki Facebook-falára a sportoló.


A Magyar Úszó Szövetség vezetősége 2016. 04. 06. megbeszélést tartott, erre meghívót nem kaptam, ezért tévesek azok a sajtóban megjelent információk, hogy részt vettem volna a megbeszélésen.

Posted by Cseh László on Wednesday, April 6, 2016

Az mno.hu telefonon elérte Cseh Lászlót, aki arra a kérdésre, hogy ha ott lett volna az ülésen, akkor mire szavazott volna a posztján végül egyhangúlag megerősített kapitány ügyében, a következőt válaszolta: „Jó kérdés, nem tudom. De elképzelhető, hogy később lesz mondandóm az ügyben…”

Az úszószövetség sajtófőnöke a Riposztnak nyilatkozva elismerte, hogy tévesen írták azt a közleményben, hogy Cseh László is jelen volt az ülésen.

„Téves közlemény jelent meg. Azt írtuk, hogy az elnökség erősítette meg Kiss Lászlót, ennek a testületnek tagja Cseh Laci is. Valójában a szövetségnek egy szűkebb vezető köre hozta meg a döntést.”

A Magyar Úszószövetség keddi elnökségi ülésén a testület mellett az edzőbizottság is egyhangúlag támogatásáról biztosította az 1962-ben csoportosan elkövetett nemi erőszakért három év jogerős börtönbüntetésre ítélt Kiss Lászlót.