Nehéz időket él meg a világ - így búcsúzik Storck, Csányi és Möller

Fotó: MLSZ.hu

-

A hazai szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor elégedett a magyar labdarúgás 2015-ös esztendejével, de karácsonyi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a sportág szereplőinek az új évben is fejlődniük kell.


Csányi Sándor, valamint Bernd Storck szövetségi kapitány és segítője, a szintén német Andreas Möller az MLSZ ünnepi videoklipjében osztotta meg jókívánságait a szurkolókkal. „Nagyrészt sikeres éven leszünk túl hamarosan. A válogatott több évtized után újra részt vehet az Európa-bajnokságon, ez óriási eredmény. A futsalcsapatunk szintén kijutott az Eb-re, a női labdarúgás sokat fejlődött, és strandlabdarúgásban is ott vagyunk a világ élvonalában, tehát mindenképpen elégedettek lehetünk" – szögezte le Csányi.


Storck és Csányi


Az MLSZ elnöke hangsúlyozta: nem minden területen teljesített jól a szövetség - példaként az utánpótlás-válogatottak gyenge nemzetközi szereplését említette -, ezért további kemény munkára van szükség. „Nem szeretném, ha egyszeri esemény lenne, hogy Európa-bajnokságon játszik a csapat - ott jól is kellene szerepelnie -, nyilvánvalóan elvárás lesz, hogy ezután szinte mindig legyünk ott a kontinenstornán. Ehhez a játékosoknak, az edzőknek, a klubvezetőknek, és nekünk is sokat kell fejlődnünk" – vélekedett Csányi, aki szerint nagyon fontos, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a lehető leghatékonyabban használják fel a klubok, valamint a szövetség is.

A magyar válogatott másodedzője, a játékosként - a többi között - világbajnok és Bajnokok Ligája-győztes Andreas Möller megköszönte a szurkolók támogatását, és reményét fejezte ki, hogy jövőre, az Európa-bajnokság évében is a csapat mellett állnak majd. Hangsúlyozta: szeretnének jól szerepelni a franciaországi tornán, de karácsony lévén elsősorban az egészség és a béke fontosságát emelte ki. „A labdarúgás csodás ügy, de úgy gondolom, a béke ennél is fontosabb" – mondta Möller.


Möller és Storck


Elsőként honfitársa, Bernd Storck szövetségi kapitány is a szurkolóknak mondott köszönetet, majd reményét fejezte ki, hogy mindenki élvezni fogja a válogatott Európa-bajnoki meccseit. „Mi, együtt megérdemeltük ezt a sikert, a franciaországi részvételt" – nyilatkozta az MLSZ sportigazgatójaként is dolgozó német szakember.