Csaknem teljesen kiürült a kormány 100 milliárdos rendkívüli tartaléka

-

A migrációs válsággal összefüggésben 60 milliárd forinttal emelnék meg a rendkívüli előirányzatok keretét, mivel az eredetileg 100 milliárd forintos tartalék szinte teljesen kimerült.


Az Országgyűlés mai ülésén a kedden elfogadni tervezett javaslatokat tárgyalják utoljára, de ekkor önthetik végleges formába az idei költségvetés azon módosítását is, amely 60 milliárd forinttal megemelné a rendkívüli kormányzati intézkedések keretét. A kormány indoklása szerint erre azért van szükség, mert az eredetileg 100 milliárd forintos keret szinte teljesen kimerült, részben a migránsválság kezelésére fordított 30 milliárd forint miatt.


A büdzsé módosítása tartalmazza továbbá a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 47,2 milliárd forintos hitelének átvállalását is. Emellett a költségvetési bizottság módosító javaslatának mai elfogadása esetén a Modern Városok Program 25 milliárd forintos többlettámogatást kaphat.


Az Országgyűlés ezen a héten csütörtökig ülésezik, a képviselők a második ülésnapon a 2015-ös költségvetés módosítása mellett országgyűlési határozatba foglalhatják véleményüket az európai parlamenti és tanácsi rendelettervezetről, amely lehetővé tenné a menedékkérők szétosztását kvóták szerint a tagállamok között.


A tavalyi költségvetés zárszámadásának elfogadása mellett megszavazhatják még a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2016-os büdzséjét, emellett jóváhagyhatják a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökei, valamint a legfőbb ügyész 2014-es beszámolóit.