Csak személyivel, vízummal lehet nemzetközi vonatjegyet venni

Fotó: VS.hu / Kummer János

-


A MÁV eddig gond nélkül kiadta a nyugati városokba, többek között Münchenbe szóló jegyeket, annak ellenére, hogy tudták, a rendőrök nem engedik majd felszállni az útlevél és vízum nélkül utazókat, vagy leszállítják őket még a határ előtt.

Kedden azonban a vonattársaság bejelentette, új szabályok lépnek életbe. Eszerint egy külön pénztárban, csak „személyazonosításra alkalmas igazolvány” birtokában állítanak ki nemzetközi jegyet az Európán kívüli utasoknak, az okmány számát pedig felírják a jegyre is.

A MÁV kedd délutáni közleménye szerint egy utasnak annyi menetjegy szolgáltatható ki, ahány érvényes, személyazonosításra alkalmas igazolványt, úti okmányt be tud mutatni. Ennek hiányában a kiszolgáltatható menetjegyek száma maximálisan kettő darab.

Az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli országok polgárai a régi nemzetközi pénztárban (amely a Thököly út felőli oldalon található) vehetnek jegyet. Az EGT-tagállamok polgárai a Baross étterem melletti új nemzetközi pénztárban vásárolhatnak a külföldi útra jegyeket.

A korábban igazolvány bemutatása nélkül kiadott jegyek árát – 40 eurós értékhatárig – levonás nélkül visszatérítik, de csak kedd éjfélig.