Csak azért is csökken az áfa

Fotó: AFP / ISSOUF SANOGO

-

Bár Brüsszel megtámadta Magyarország internetáfa-csökkentési szándékát, a kormány kitart ígérete mellett.


Az internetszolgáltatás áfakulcsa 2017. január 1-jén 27-ről 18 százalékra csökken, tehát a kormány álláspontja világos, határozott és egyértelmű – válaszolta a Világgazdaságnak a témáért felelős Digitális jólét program titkársága annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság elutasította Magyarország ezzel kapcsolatos kérését. Ennek kapcsán Tuzson Bence, a miniszterelnöki kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára korábban úgy fogalmazott, hogy Brüsszel megtámadta Magyarország internetáfa-csökkentési szándékát, veszélybe került ez a törekvés.

A kormány azonban kitart. Arra alapoz, hogy Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez intézett válaszlevelében jelezte: támogatja a kormány tervét, hogy lendületet adjon a digitalizációnak, hiszen ez egybevág Brüsszel szándékával, az egységes digitális piac kialakítására vonatkozó elképzelésekkel. Ugyanakkor Moscovici elismerte, hogy a hatályos uniós áfairányelv keretei között a kormánynak valóban nincs lehetősége az internetáfa csökkentésére, de a bizottság változtatni akar, és rugalmasabb szabályozást kíván kidolgozni – közölte lapunkkal a program titkársága. Arra nem adtak választ, hogy a kormány miként akarja január elejéig keresztülvinni szándékát, ha csúszik az új szabályozás.