Csak angolul jól beszélő bevándorlókat várnak a britek

Fotó: AFP / PHILIPPE HUGUEN

-

Orvosnak már eddig is csak azt vették fel, aki jól beszélte a nyelvet. A mostani szigorítás kiterjed a szociális munkásokra és rendőrökre is.


A munkavállalók nyelvtudását feletteseik fogják ellenőrizni, a legfőbb szempont, hogy hatékonyan tudnak-e kommunikálni az emberekkel. Matt Hancock államtitkár szerint a tervezet hozzájárul a bevándorlás megfékezéséhez - írta vasárnap a BBC.

A brit közszolgálati média szerint az új szabályok - amelyek a konzervatív kormány bevándorlással foglalkozó törvénytervezetének részét képezik - azt jelentik, hogy a közszolgáltatási rendszerben csak olyanok kerülhetnek kapcsolatba a hivatalokhoz forduló emberekkel, akik legalább középfokon beszélnek angolul.


A Nagy Britanniában lakók többsége remekül beszél angolul

A brit statisztikai hivatal (ONS) által 2011-ben végzett népszámlálás adataiból az derült ki, hogy a Nagy-Britanniában élők 92 százalékának az angol a fő nyelve. A fennmaradó nyolc százalék közül 1,7 millió nagyon jól, 1,6 millió jól, 726 ezer valamennyire, 138 ezer viszont egyáltalán nem beszél angolul.


A kormány egy ősszel kezdődő konzultáció keretében irányelveket dolgoz ki, az egyes intézmények és és hatóságok maguk dönthetik el, miként ellenőrzik alkalmazottaik nyelvtudását. Azok, akik nem tudnak elég jól angolul, időt kapnak arra, hogy fejlesszék tudásukat.


Az orvosokra vonatkozó szabályokat már tavaly szigorították

Nagy-Britanniában bizonyos hivatások esetében már eddig is megkövetelt volt a megfelelő angoltudás, ilyen például az orvosoké. A rájuk vonatkozó szabályozást tavaly júniusban szigorították. Korábban például azok az orvosok, akik Európai Unió más országaiból érkeztek, anélkül is kaphattak munkát a szigetországban, hogy számot adtak volna nyelvtudásukról. Így fordulhatott elő, hogy 2008-ban fájdalomcsillapító-túladagolásban meghalt egy német orvos betege.

A bevándorlás és a munkavállalás szigorítása, ezzel kapcsolatban pedig a szociális juttatásokhoz való hozzáférés lefaragása a májusi parlamenti választások egyik központi témája volt.