CNN: Kim Dzsong Un megmérgeztette saját nagynénjét

Fotó: AFP / ED JONES

-

Az asszony állítólag nem törődött bele, hogy az észak-koreai rezsim kivégeztette férjét, akit a rendszer második emberének tartottak.


Az amerikai hírtelevíziónak álnéven nyilatkozó férfi azt mondta, "tavaly május 5-én vagy 6-án" Kim Dzsong Un elrendelte, hogy öljék meg nagynénjét, Kim Kjong Hujt. Erről akkor állítólag csak a diktátor testőrsége tudott, ma már azonban vezető észak-koreai illetékesek előtt is ismert, hogy a nagynénit meggyilkolták. A dél-koreai sajtó már tavaly év elején azt írta, hogy a nő meghalt, de infarktust vagy öngyilkosságot emlegettek.

A CNN mostani informátora a tévé szerint „az egyik legmagasabb rangban lévő észak-koreai tisztségviselő", aki eddig külföldre menekült. Ő arról beszél, hogy Kim Dzsong Un el akarta hallgattatni Kim Kjong Hujt, mert az asszony nem törődött bele, hogy férjét, Dzsang Szong Teket - akit a bezárkózó kommunista rendszer második emberének tartottak - 2013 decemberében korrupció és gazdasági károkozás vádjával kivégezték.

Kim Kjong Huj sorsát már hónapok óta találgatások övezik, ugyanis 2013 szeptembere óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Egyes értesülések szerint szívinfarktust kapott vagy öngyilkosságot követett el, mások szerint agydaganatban szenved és kómában van, egy februárban nyilvánosságot kapott dél-koreai titkosszolgálati értesülés ezzel szemben arról szólt, hogy még életben van.

A CNN-nek nyilatkozó férfi szerint Kim Dzsong Un és nagybátyja között látványos nagyberuházások - a Maszikriong síközpont és a Munszu vízi élménypark - miatt romlott meg a viszony. Elmondása szerint a politikai tisztogatásokhoz és kivégzésekhez hozzászokott észak-koreai elit körében is megrökönyödést keltett, hogy Kim Dzsong Un még családtagjait is kész kivégeztetni, ha ellentmondanak neki.

Park Jong Csol, a két Korea újraegyesítésével foglalkozó phenjani kutatóintézet helyettes vezetője az amerikai hírtelevízió kérdésére tagadta azt a dél-koreai hírszerzés állítását, miszerint Kim Dzsong Un az idén már 15 embert végeztetett ki hatalmának megkérdőjelezéséért, viszont úgy fogalmazott: „teljesen normálisnak" tartja „az ellenséges elemek" kivégzését.